Sport

2013.06.12. 17:15

Vertetics Ádám és Baki Gergely előre tekint

Zalaegerszeg - Távozik a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabda csapatától két olyan játékos, akik ízig-vérig egerszegi nevelésnek számítanak. Vertetics Ádám és Baki Gergely sem így képzelte a búcsút, de már mindketten előretekintenek.

Kerkai Attila

A múlt heti sajtótájékoztatón, amikor az új játékosok érkezését jelentették be a klubnál, az előzetesen kiosztott sajtóanyagban szerepeltek a távozók is. Vertetics Ádám és Baki Gergely neve is közöttük volt, amit csak azért nem lehetett meglepetésként elkönyvelni, hiszen az előzetes információk alapján esetükben ez is benne volt a pakliban. A két búcsúzó játékossal ültünk le beszélgetni, akiket arról kérdeztünk, vajon ők miként élik meg ezt és milyen terveik vannak.

- Én már egy hónapja tudom, hogy távozok, s most, hogy néhány napja ez az egész nyilvánosságra került értesült róla a közvélemény is - hallottuk Vertetics Ádámtól. - Kicsit meglepődtem a reakciókon, hiszen rengeteg üzenetet kaptam, általában arról, hogy sajnálják a távozásomat, ami bevallom, jól esik. Tulajdonképpen kaptam ajánlatot a klubtól, első körben a mostani fizetésem felét kínálták, majd később egy kicsivel többet. Azt gondolom, hogy nem voltak nagy igényeim, de ezt nem tudtam elfogadni, hiszen nekem például nem bérelt külön lakást a klub, hanem egy bizonyos összeget beépített a fizetésembe, ami kétségkívül megdobta ezt. Ebből kellett megoldanom a lakhatásomat is, de hogy értsék is: bár zalaegerszegi vagyok, ám a szüleimmel sem élhetek örökké. Visszatérve az ajánlatra, a klubvezetéssel folytatott rövid beszélgetéseimen inkább azt éreztem, hogy olyan összeget kínálnak, amit én úgysem fogadok el.

Fehér mezben a ZTE két búcsúzó játékosa: a bal oldali képen Baki Gergely, a másikon Vertetics Ádám. Fotó: Katona Tibor

Baki Gergely is nagyon fiatalon került be az első csapat keretébe, s elmondása szerint őt tényleg meglepte a bejelentés, hogy nem marasztalják. Illetve nem is ez, hiszen elismerte: a beszélgetések alapján ő is számíthatott erre.

- Péntek óta tudom, hogy nem kellek, aminek tényleg volt előjele, de abban maradtunk, hogy kapok majd egy ajánlatot a klubtól és eldöntöm, hogy elfogadom-e. Végül ez már nem történt meg - így Baki Gergely, akit arról is kérdeztünk, egyetért-e a sajtótájékoztatón is elhangzott indoklással, miszerint kiegészítő emberből ő sem tudott meghatározó játékossá válni. - Magam is úgy érzem, hogy több volt, több van bennem. Az megint más kérdés, hogy sokszor ez sem csak a játékoson múlik. Többet szerettem volna nyújtani, de azt gondolom, hogy a szezon végén, amikor a légiósok már elmentek, én is bizonyítottam, hogy tudok még segíteni. A döntésben egyébként nincs kivetnivaló: nem kellettem, de alakulhatott volna ez másként is. A körülményeket és annak folyamatát viszont meg lehetett volna oldani másként is, mégis csak kilenc szezont húztam le a felnőtt csapatnál.

A két játékos jövőjét firtató kérdésünkre szinte egybehangzó választ kaptunk: most előre tekintenek.

- A ZTE-ben akartam befejezni a profi pályafutásomat, így kizártnak tartom, hogy egy másik A-csoportos csapatba igazoljak - mondta Vertetics Ádám. - Nem gondolom ugyanis, hogy másutt úgy tudnék játszani, mint egerszegi színekben, mert ez a szurkolók ilyen mértékű szeretete nélkül nehéz volna... A másodosztályból van érdeklődés irántam, oda még elmegyek, de profi szinten valószínűleg befejezem. Időhúzás lenne részemről, a civil életben akarok most már elhelyezkedni.

- Én szeretnék még kosarazni A-csoportos szinten és érzek is magamban annyit, hogy megmutassam, mit tudok - így Baki Gergely. - A menedzserem most a csapatkeresés fázisában van. A sport mellett tanulok, ezt szeretném befejezni. A ZTE még tartozik nekem egy bizonyos összeggel, s ezt a kérdést még le kell zárnom a klubbal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!