Sport

2013.06.03. 15:46

A ZTE FC-nél is vannak tehetségek

Zalaegerszeg - Tanulságos mérkőzést játszott az idény zárásaként a ZTE FC és a Haladás II. együttese a labdarúgó NB II Nyugati-csoportjában. Szakmai vélemények szerint is megütötte az élvonal szintjét az 1-1-es döntetlennel véget ért találkozó.

Kerkai Attila

Fiatalok és saját nevelés. Két „bűvös" szó, melyet sokszor emlegetnek mifelénk és teszik mindezt nagyon helyesen. A Haladás  erre jelen pillanatban az egyik, ha nem a legjobb példa idehaza. El kell ismerni, jókor, megfelelő háttértámogatással fogtak munkához a vasiak, melynek  mára kézzelfogható eredménye van. A Hali  első csapatában több játékos, de a szombaton látott Haladás II-ben szinte kivétel nélkül az Illés Akadémia növendékei futballoznak  -  méghozzá jól. Viszont maguk  a vasiak is nyilatkozták már, szerencsések voltak, ugyanis az ország legtehetségesebb fiataljait gyűjtötték össze  pár évvel ezelőtt. Azt ugyanis nem gondolhatja senki, hogy Szombathelyen csak úgy tehetségek „teremnek", másutt pedig szinte alig...  A  remek szakmai munka  adott a vasiaknál, ami a fejlődés alapja, mert a tehetség  önmagában még kevés,  azt ápolni kell. Ám  az sem mellékes, hogy  milyen  támogatás  jut erre. A kiemelt akadémiák   - ide tartozik a szombathelyi is   - információink szerint az MLSZ-től évi 180-200 milliós összeget kapnak, a többiek, így az egerszegi Szőcs János Akadémia ennél nagyságrendekkel kevesebbet, vagy   még annyit sem...

Pavicevic mintha csak azt mondaná a ZTE gólját fejelő Nánásinak: ezt én sem csináltam volna jobban... Fotó: Katona Tibor

Viszont tehetségek másutt is vannak. A ZTE FC csapatában például Szegleti Gergelyről az ősszel gyakorlatilag még senki sem hallott, tavasszal viszont megmutatta, - ahogy szombaton is - hogy egy tehetséges, nagy akarattal  és alázattal futballozó játékos, aki rengeteget fejlődött és még nincs 19 esztendős. Társai is akadnak, akiket viszont nem láthattak szombaton, ugyanis a szakmai vezetés az utánpótlás szakággal közösen úgy döntött, hogy az  U19-es bajnokin szerepeljenek, hiszen sorsdöntő találkozó várt a fiatalokra. Babati Benjamin, Pál Dávid és Vágó Levente ezúttal  saját korosztálya találkozóján segített a klubnak, hiszen a Mosonmagyaróvár ellen 6-0-ra nyert a ZTE FC és ezzel bebiztosította bajnoki címét a másodosztályú bajnokságban.  Van még egy  mérkőzésük, aztán jöhet az osztályozó, immár a  kiemelt, NB I-es bajnokságba jutásért.  Babatiék ugyanúgy szép jövő előtt álló srácok, akiknek mind több lehetőséget kell adni, s jól kell eltalálni az arányt, hogy az érett játékosok oldalvizén ők is  kibontakoztassák tehetségüket.  Amúgy a  szombati találkozó szünetében köszöntötték a ZTE akadémia  első,  végzős évfolyam tagjait, akit Nagy Ferenc elnök és a névadó Szőcs János ajándékozott meg egy-egy, erre az alkalomra készült mezzel, ugyanis övék a jövő.

S meglátjuk,  mit hoz a jövő a csapattal kapcsolatban is, amely szerdáig még edzésben marad.

Pavicevicet már "kérik"

Szurkolói körökben máris elterjedt, hogy Darko Pavicevic, a Nyugati-csoport gólkirálya elmegy, hiszen lejár  a szerződése. Ami persze nem igaz, az  a része semmiképpen, hogy lejár a szerződése, hiszen még két évig a ZTE  futballistája. Dézsi Attila ügyvezető persze nem titkolta: érdeklődnek a montenegrói csatár iránt.

- Szóban történt már megkeresés, egyelőre csak ennyit tudok erről mondani. Lesznek, akinek lejár a szerződése,   vagy  hosszabbítás előtt áll a kontraktusa. Neveket most csak azért nem említek, mert  most,  ezekben a napokban is folyamatosan tárgyalunk az érintettekkel és az erősítések is már napirenden vannak  - mondta el  érdeklődésünkre a témával kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!