Sport

2012.09.03. 15:31

Jégkorong - Igyekeznek jó sportolókat nevelni

Zalaegerszeg - Véget ért a nyári szünet és lezárult a karbantartás is a megyeszékhelyi jégcsarnokban. A létesítmény vezetése az idei szezonra már rég elkészítette terveit, melyek szeptemberben, az iskolakezdés és a bajnoki nyitányok idején élesednek igazán.

Bóbics László

- Elsődleges célunk természetesen a csarnok folyamatos működtetése, ami tulajdonképpen - mióta a feladatot 2010. októberében átvette az alapítvány - zökkenőmentesen zajlik - kezdte a szezont felvezető beszélgetésünket Kiss Zsolt, a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány vezetője. - Ugyancsak nagyon fontos feladat a csarnok élettel való megtöltése. Itt is vannak sikereink, hiszen a működő szakosztályokban, a jégkorongozóknál, és a női szinkronkorcsolyázók csapatában jelenleg közel 200 gyermek sportol napi rendszerességgel.

Az alapítvány vezetése örömmel nyugtázta, hogy az előző szezonban az elképzeléseik szerint mentek a dolgaik. Ahogy Kiss Zsolt részletezte:

- A közönségkorcsolyázók száma is jelentős emelkedést mutatott, ami egyértelműen a csarnok népszerűségének növekedését támasztja alá. Bizonyítottnak látszik az a tétel is, hogy a tömegsport és az utánpótlás képzése kapcsolódik egymáshoz illetve, megfelelő szervezéssel jól megfér egymás mellett.

Az egerszegieket szerencsére az anyagi sikerek sem kerülték el: a társasági adóból származó bevételük már tavaly sem volt rossz, idén viszont megháromszorozták az akkori összeget, 207 millió forint támogatást nyerve el. Ennek zömét a csarnok megvásárlására költenék, elvégre az még az építésekor hitelező bank kezében van.

- További nagy eredménye a TAO-források megszerzésének, hogy minden sportoló gyereknek jégkorongfelszerelést biztosítunk. Edzői garnitúránk remek körülmények közt, profi gondolkodással és felkészültséggel igyekszik jó sportolókat nevelni.

És az alapítványnál napirendre került egy busz vásárlása is, mely a csapataik utaztatásában tölthetne majd be fontos szerepet.

- Megpróbáljuk az anyagi eszközeinket a lehető legjobban, a gyerekek érdekeinek megfelelően felhasználni. Az alapítvány továbbra is elkötelezett a jégcsarnok minél gazdaságosabb kihasználása és a jégsport népszerűsítése iránt - mondta végül Kiss Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!