Sport

2011.08.19. 06:49

Mányoki körbeússza a Balaton zalai részét

Két ausztriai versennyel hangolt a szombati úszására Mányoki Attila, aki az ünnepen a Balaton zalai határát ússza körbe, Keszthelytől indulva, s ugyanide visszatérve.

Kerkai Attila

- Nagyon jó volt, hogy két egymást követő napon is úszhattam, és nem estem ki a ritmusból - mondta már itthon. - Ezért is nagyon várom a szombatot, amikor nagyjából 35 kilométer vár rám, a zalai Balaton-parton, illetve a megye képzeletbeli vízi határán.

Az úszást dr. Bódis István szervezte, akire annak idején kísérőként nagy hatást gyakorolt az emberfeletti teljesítmény, amivel Mányoki Attila hosszában átúszta a tavat.

Az ünnepi próba augusztus 20-án 8 órakor a Libás strand melletti Főnix kikötőből indul. Mányoki követve a partot Vonyarc, Balatongyörök és Balatonederics felé úszik, majd megcélozza a tó közepét, azaz Zala és Somogy képzeletbeli határát, s ezen haladva 16 és 18 óra közt érhet vissza a kiindulás pontra. A szervezők szeretnék, ha szur- kolósereg várná a sportembert (a tervek szerint interneten követhető lesz az út), amikor Manninger Jenő megyei közgyűlési elnök, illetve Gyutai Csaba zalaegerszegi és Ruzsics Ferenc keszthelyi polgármester fogadja a célban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!