Sport

2011.08.28. 06:28

Dzsudzsák súlyos vállsérülést szenvedett

Dzsudzsák Balázs súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett klubcsapata szombati bajnoki mérkőzésén, így veszélybe került a szereplése a magyar labdarúgó-válogatott soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjén.

MTI

Vörösbaranyi József, az orosz Anzsi Mahacskalában légióskodó játékos menedzsere az MTI érdeklődésére elmondta: a futballista a  Rosztov elleni találkozó elején - az egyesület honlapja szerint a hetedik percben - sérült meg, s az első gyanú szerint kulcscsonttörést szenvedett.

"Éppen most intézkedünk, Balázs még a mai nap folyamán hazajön Magyarországra az Anzsi orvosával, és azt szeretnénk, hogy itthon vizsgálják meg, a válogatott orvosi stábjának jelenlétében. - mondta az MTI-nek Vörösbaranyi. - Sajnos a gyanú az, hogy kulcscsonttörést szenvedett, de ezt egyelőre még nem lehet biztosan kijelenteni."

A magyar válogatott jövő pénteken Svédországot fogadja, négy nappal később pedig Moldovában lép pályára Eb-selejtezőn.


 

Ezek is érdekelhetik