SÉTA

2017.11.22. 11:30

Fatimai jelenések 100. évfordulóján

1917-ben, immáron száz éve történtek a fatimai jelenések.

Mór Máté (10.b) Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Zalaegerszeg

A Kertvárosból indultak

Három kisgyermeknek többször is megmutatkozott Szűz Mária, Portugáliában, a Béke Völgyének lejtőin. Először májusban lettek figyelmesek egy fénylő, csodaszép nőre, aki egy rózsafüzért tartott a kezében. Körülötte biztonságban érezték magukat.

A Szűzanya elmondta a gyerekeknek, imádkozzanak a jóért. Megkérte őket, fohászkodjanak Oroszországért, a háború végéért, a békességért. Megmutatta nekik a kárhozatot. Ez a három gyermeket nagyon rosszul érintette. Ezek után augusztus kivételével (mert akkor őket éppen kihallgatták, így abban a hónapban 19-én mutatkozott) minden hónap 13-án megjelent a Szűzanya a gyerekeknek. Noha kezdetben elítélték Ferencet, Luciát és Jácintát, október 13-án 70000 zarándok előtt csoda történt. Ezt Nap-csodának nevezzük, ahogy az emberek mondták, a Nap forgott egyet, közelebb jött a Földhöz, s eltávolodott.

A Kertvárosból indultak

A fatimai jelenések 100. évfordulójára emlékezve mi is tartottunk zarándoklatot. A zalaegerszegi Mindszenty-iskola gimnazistái a Jánka-hegy emelkedőin keresztül, az Aranyoslapi-forráson át, egészen a kertvárosi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templomig gyalogoltunk. Mivel nem a környéken lakom, a táj új volt nekem.

Utunk alatt az állomásokon különféle feladatokat kellett megoldani. A jelenésekkel kapcsolatos erőpróbák hitbéli ismereteink elmélyülését szolgálták, valamint az osztályközösség erősítését segítették elő. Tavaly – kilencedikes gimnazistaként – Szent-Gellért napján mentünk zarándokútra, igazán ott ismertem meg minden osztálytársamat. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy összedolgozzunk egy-egy probléma megoldásáért. Elsőként egy totót kellett kitöltenünk, majd egy imát raktunk össze a megadott szavakból. Másutt meg kellett menteni a szenvedő lelkeket a kárhozattól, illetve egy rózsafüzért kellett lufikból kreálnunk.

A nap lezárásaként részt vettünk egy szentmisén, melyet Kovács József káplán, illetve Stróber László apátplébános, esperes mutatott be. Iskolánk szokásaihoz hűen, gitáros kísérettel adták elő a dicsőítő énekeket.

Jövőre is megrendezik a programot. Ha hosszabb is lesz a zarándoklat, engem az sem zavarna, mert a táj csodálása, vagy az emberekkel való beszélgetés mindenért kárpótol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!