Rendőrségi

2014.02.22. 09:25

Szétverte a szélvédőt a dühös apa

Késett a lány, az apa pedig méregbe gurult.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya bíróság elé állítási javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint egy 56 éves gellénházi férfi 2014. február 12-én 22 óra után otthona előtti kapubejárón egy hosszú nyelű kapával betörte lánya barátjának autójának szélvédőjét, amely körülbelül 30 centiméteres átmérőben berepedt, és betört.

(Fotó: rendőrség)

Az apát a zalaegerszegi rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, azt mondta a rendőröknek a kihallgatásán, hogy lánya a kérése és a korábban megbeszéltek ellenére 22 óra után ért haza, ezért lett ideges, és kapott fel egy kapát, amivel egyszer megütötte a kocsi szélvédőjét.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya Cs. István ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!