Rendőrségi

2011.06.29. 07:19

A csalók nem adják fel - Egymilliót ígért, s 20 ezer forint értékű feltöltést kért

Megint próbálkoznak a telefonos csalók. Egymillió forintos nyereménnyel kecsegtették olvasónkat, akit végül nem sikerült becsapniuk.

Arany Gábor

- A fiatalember érdeklődött, hol lehet a közelünkben feltöltőkártyát venni és mikor indulok el a kártyát megvenni, mert akkor indítja el hozzánk a futárt az egymilliós nyereménnyel - idézi fel a furcsa történet egyik motívumát olvasónk. - Rákérdeztem, hogy mi lesz a húszezer forint sorsa, mire közölte, hogy azt jóváírják a telefonszámlámon. Csakhogy a készülékem céges, ekkor próbálta kétkedésemet eloszlatni, meg újra azt kérdezte, mikor indulok kártyát vásárolni. Ekkor közöltem, hogy a telefonomat kihangosítottam, a férjem is hallotta a beszélgetést és nem megyünk sehová, nem fizetünk. Erre bontotta a hívást - fejezi be történetét.

Mit lehet ehhez hozzátenni? A trükk nagyon régi, de még mindig próbálkoznak vele, a feltöltés után a hívó soha többé nem jelentkezik és nyeremény sincs. Új elem viszont, hogy mindenáron meg akarták tudni, a hívott mikor hagyja el otthonát, ami arra utalhat, hogy nemcsak a húszezer forint lett volna a nyereségük, hanem esetleg a lakást is kiszemelték maguknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!