Rendőrségi

2011.03.07. 11:22

Több ezer szál hóvirágot szedtek, eljárás indul ellenük

Természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult négy szlovák nő ellen, akik több ezer szál hóvirágot szedtek a hétvégén a Győr megyei Máriakálnok térségében - tájékoztatott a rendőrség hétfőn.

MTI

Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a járőrök  virágszedés közben érték tetten az asszonyokat, akik addigra már mintegy nyolc kilogrammnyit gyűjtöttek össze. Meghallgatásukkor azt állították, nem volt tudomásuk arról, hogy tiltott tevékenységet művelnek. A kis csokrokért 15 centet kaptak volna egy kereskedőtől, aki vélhetően nőnapra adta volna el azokat. A hóvirág védett növény, eszmei értéke tízezer forint szálanként. Az ügyben eljárás indult természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt.
   
A hóvirág az európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj, 2005 óta védett  Magyarországon - közölte Hajdú Klára, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi,Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóhelyettese az MTI megkeresésére.
   
A szakember ismertetése szerint a természetvédelmi törvény tiltja valamennyi védett növényfaj engedély nélküli gyűjtését, veszélyeztetését, elpusztítását, élőhelyének károsítását. A természetvédelmi hatóság adhat engedélyt gyűjtésére, külföldre vitelére, ha ez kutatási, oktatási célt, újratelepítést vagy egyéb közérdeket szolgál. Ebben a konkrét esetben azonban vélhetően ilyen jellegű közérdek nem állt fenn - tette hozzá Hajdú Klára.
   
A természetvédelmi törvény megsértésének vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Bizonyos értékhatár fölött viszont már bűncselekménynek minősül, s három évig  terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!