Rendőrségi

2011.01.13. 13:14

Lúzer tolvaj: 9 napon belül háromszor bukott le

Kilenc napon belül háromszor bukott le egy nagykállói tolvaj, miközben letöltötte ötnapos elzárását is, amit kerékpárlopásért kapott - közölte a rendőrség csütörtökön.

MTI

A nagykállói lakos reggel az egyik nyíregyházi bevásárlóközpont kávézójából négy doboz cigarettát tulajdonított el, amit a biztonsági kamarán keresztül észleltek az őrök és elfogták a futva menekülni próbáló férfit - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.    

A százados hozzátette: a helyszínre hívott rendőrök szabálysértési őrizetbe vették az elkövetőt, akiről kiderült, harmadszor bukott le lopás miatt kilenc napon belül. Először a múlt héten kedden, egy áruház próbafülkéjében átöltözve próbált ruhát eltulajdonítani, de észrevették és szabadlábon hagyása mellett indult ellene büntetőeljárás. Négy nappal később, szombaton ismét tetten érték, akkor kerékpárlopáson.

Tettéért öt nap elzárást kapott a bíróságtól, amit letöltött és szabadulása után csütörtökön harmadszor is próbálkozott lopással.

Ezek is érdekelhetik