Rendőrségi

2010.11.17. 15:53

Nejlonba csomagolt kapával vett elégtételt

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság szerdán azt a férfit, aki nejlonba csomagolt kapával vett elégtételt egy kocsmai vita miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.

MTI

Az 59 éves férfi vasárnap vitatkozott össze Győr Nádorváros kerületében, egy borozóban 75 éves ismerősével, majd miután a kocsmáros másodszor is kitessékelte, hazaindult, de otthoni szerszámoskamrájából magához vett egy nejlonba csomagolt, rövid nyelű, villás végű kapát, s ezzel tért vissza az italméréshez - mondta.
   
Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint itt bevárta, hogy az idős ember távozzon, majd a becsomagolt kerti eszközzel ütni kezdte őt; a dulakodásnak a közelben járőröző, az esetet észlelő rendőrök vetettek véget. Mindketten könnyű sérülésekkel úszták meg az elfajult vitát.
   
A sajtóügyeletes közlése szerint az ügyben emberölés kísérletének ügyében indított nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!