Rendőrségi

2010.08.23. 14:52

Elfogták a három megyében garázdálkodó rablót

Új tűnik, vége a három megyét átívelő "rablókarriernek", mely során a tettes több zalai, vasi és somogyi pénzintézetet is megpróbált kirabolni. A rendőrök augusztus 19-én elfogtak, majd őrizetbe vettek egy középkorú Veszprém megyei férfit, aki megalapozottan gyanúsítható támadásokkal.

zaol.hu

Az elmúlt hónapokban több rablás, illetve rablási kísérlet történt a három megye területén. A tettes Gyenesdiáson, illetve környékén és a zalai megyehatár közelében tevékenykedett. Volt, ahol zsákmánnyal távozott, máshol üres kézzel. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli közleménye szerint 2010. augusztus 19-én, csütörtökön, a kora esti órákban elfogtak, majd őrizetbe vettek egy középkorú Veszprém megyei férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a közelmúltban Somogy megyében, Vas megyében és Zala megyében fegyveresen elkövetett pénzintézeti rablásokkal, illetve ilyen bűncselekmények elkövetésének megkísérlésével.

Bár a rendőrség nem közli pontosan, mely rablások írhatók a most elfogott tettes számlájára, tény:  augusztus elején Alsópáhokon próbálták kirabolni a  Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet fiókját. Akkor az alkalmazott futamította meg a rablót, aki üres kézzel távozott. (A támadásról készült felvétel, melyet a rendőrség adott ki,  honlapunkon is szerepelt.) Egy hónappal korábban  Gyenesdiáson kíséreltek meg rablást. A támadó akkor pénzt is szerzett. Augusztus 16-án pedig újra próbálkozott ugyanitt, ám miután a biztonsági őr leadott egy lövést a tettes elmenekült.  A Somogy és Zala megye határán lévő Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet balatonszentgyörgyi fiókját pedig egy hónapon belül kétszer is kirabolták.

A rablásokkal gyanúsítható férfit a Zalaegerszegi Városi Bíróság vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire tekintettel az ügyben jelenleg több információval nem tud szolgálni – áll a hivatalos közleményben.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!