Rendőrségi

2009.09.17. 02:29

Elmarasztalták a prostituáltakat futtató Lali ügyében tett hamis tanúzásért a zalaegerszegi ügyvédet

Zalaegerszeg - Büntetőügyben készített hamis okirattal elkövetett hamis tanúzás miatt pénzbüntetésre ítélték dr. Ürmösi Árpád ügyvédet. A keszthelyi bíróság verdiktje szerint ezért 360 ezer forint pénzbüntetést kell az egerszegi ügyvédnek fizetnie, vagy ennek elmaradása esetén 300 napot tölteni fogházban.

MTI

Az egerszegi nyomozó ügyészség által vádiratba foglalt események 2007. február 9-én vették kezdetüket, amikor a rendőrök elfogták a Lali becenéven ismert - akkor 46 éves - egerszegi Forgács Ferencet (őt azóta négy évnél hosszabb börtönre ítélték kerítésért és más bűncselekményekért). Házkutatást tartottak pózvai lakásán, ahonnan a rendőrök kihallgatásra vitték egy fiatal férfirokonát és két lányt, akikről kiderült, hogy Lali prostituáltakként futtatta őket. E tény súlyosan terhelő volt a férfira, akinek védelmét dr. Ürmösi Árpád látta el.

Forgács Ferenc valamilyen módon tudomást szerzett a kellemetlen vallomásról - dr. Palotay András bíró tegnapi indoklása szerint valószínűleg az ügyvédtől. Lali különösen az egyik lányra, H. A.-ra gyanakodott. Ezek után az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalás napján dr. Ürmösi Árpád irodáját felkereste H. A. és vele a másik lány, valamint Lali két férfirokona. Ekkor született egy olyan tartalmú irat, amely szerint H. A. és Forgács Ferenc élettársak, ezért a lány élne mentességi jogával, ily módon korábban tett vallomása nem használható fel az eljárásban.

Az irat gyanút keltett, már csak azért is, mert Forgács Ferenc maga is határozottan cáfolta a lánnyal való ilyenfajta kapcsolatát. (Mint később elismerte, nem tudta, milyen előnyökkel járt volna ez számára.)

Az inkriminált irat születési körülményeiről tett első vallomásban H. A. és sorstársnője, G. A., valamint a fiatal férfirokon arról számolt be, hogy az ötlet dr. Ürmösi Árpádtól származott. Az élettársi viszonyról szóló és H. A. által papírra vetett nyilatkozatot bevitték hozzá, ám ott újat kellett írni. Történt ez az ügyvéd útmutatása szerint. A lány nem ellenkezett, amit azzal magyarázott, hogy nagyon félt az egyébként erőszakos természetű futtatójától.

Tény, a későbbiek során is többször megingott. A Lali elleni büntetőperben már arról beszélt, hogy bosszúból vallott az ügyvéd ellen. A lány tavaly májusban is megismételte állítását, miszerint alaptalanul vádolta meg dr. Ürmösi Árpádot a hamis okirat készítésével. Tette ezt videokamera előtt, az akkor már hamis tanúzásért megvádolt ügyvéd irodájában, és ekkor is Lali egyik rokonának társaságában. Ezen a felvételen arról beszélt, hogy az élettársi viszony ötlete sem tőle, hanem Lali fiatal férfirokonától származik. Utóbbi fiatalemberről azonban a tegnapi hosszas szembesítésekkel nehezített tárgyaláson kiderült, fogalma sincs, milyen előnyökkel járt volna az élettársi viszony, mi is a mentesség joga. Ő volt egyébként az, aki először a lányokkal azonos módon számolt be az irat létrejöttéről.

Dr. Ürmösi Árpád az eljárásban végig határozottan tagadta, hogy az inkriminált nyilatkozat elkészítésében tevőlegesen részt vett volna. Szerepe mindössze a hitelesítésben merült ki, majd benyújtotta az iratot ez előzetes letartóztatás tárgyalásán.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosbításért és mellékbüntetésként foglalkozástól való eltiltásért fellebbezett. Ürmösi Árpád megalapozatlanságra hivatkozva az ítélet megsemmisítése és új eljárás lefolytatása érdekében nyújt be keresetet.

Dr. Palotay András bíró tegnap jelezte, az ügynek mindenképpen lesz folytatása. A jogerős lezárás után mindazok ellen eljárást kezdeményez, akik valótlan tartalmú vallomásokat tettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!