Hirdetés

2023.12.27. 08:00

Karácsonyi rendbontó érkezett a Spiller 2000 Kft-hez

Bizonyára rengetegen ismerik már az “Elf on the shelf” csínytevő manókat, akik amerika után Magyarországot is igyekeznek meghódítani. Eddig főként csak a háztartásokban tevékenykedtek, azonban most a vállalati kultúrába is próbálnak helytállni, hogy szebbé és mókásabbá varázsolják egy kicsit a Spilleres munkatársak ünnepi időszakát.

PR cikk

A zalaegerszegi forgácsolás technikával foglalkozó cég számára központi kérdés, hogy munkavállalóik családias környezetben dolgozhassanak. A tevékenységüket tekintve kiemelt fontossággal bír a minőség és a precizitás, ami nem csoda, hiszen igyekeznek a legjobb rozsdamentes alkatrészeket legyártani. A gyártás során nem riadnak vissza az olyan alapanyagok megmunkálásától sem, mint a réz vagy az alumínium ötvözet, ebből is látszik, hogy szeretik a kihívásokat. Az Elf manó megjelenése a cég életében pedig egy újabb lépcsőfok, amelyet szeretnének ugyanolyan precizitással és odaadással megugrani, amelyet munkavállalóiktól is elvárnak a gyártás során.

-”Úgy döntöttünk, hogy egy nagyon különleges munkarendben fog velünk dolgozni az Elf manó, ugyanis csak az adventi időszakban alkalmazzuk majd őt, mint egy alkalmi munkavállalót. El ne felejtsek szólni majd a személyügyes kolleginának, hogy napi bejelentéssel szeretném őt foglalkoztatni” - mondta nevetve András, a cég ügyvezetője, aki ő maga is egy gyermeki izgatottsággal várta a manó leújabb csínyeit.

Az ideiglenes új munkavállalót a céges újság karácsonyi különszámában mutatták be, az alábbi szövegrészlettel: “Az önéletrajzából és az interjúk során kiderült, hogy nehéz eset, magatartása hagy némi kívánnivalót maga után, rendetlen és nem utolsó sorban kissé irányíthatatlan is. Több csínyt is elkövetett a felvételi időszak alatt. Azonban minden rossz tulajdonsága ellenére elmondhatjuk, hogy rendkívül intelligens, cuki és legfőképpen eszméletlen jó humorral rendelkezik. Így azt gondoltuk, hogy minden évben egy teljes hónapig csapatunk tagjává választjuk őt.” - állt az újságban, amely egyébként teljesen a karácsonyi időszakra lett szabva, hiszen a vezetők kedvenc receptjeit, megható történeteit és egyéb érdekes információkat olvashattak benne.

A vezetőség ezzel a kis játékos mozzanattal is szeretne a munkavállalói karácsonyi időszakába egy kis jókedvet, nevetést csempészni, hiszen a kutatások szerint az ünnepi időszak rengeteg stresszel jár, azon pedig kiválóan tud segíteni a nevetés. Ilyenkor olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek csökkentik a szorongás érzetet.

-”Egészségmegőrző programunk keretein belül igyekszünk mindig valami nem hétköznapi dologgal előrukkolni. Ilyen volt például a Madarak és fák napja alkalmából a zöldítés, amely segítségével több oxigén termelődik az irodáinkban, vagy például ide sorolhatnám a céges wellness napot is, ahol egy masszázs keretein belül lazulhattak el a megfáradt vállizmok. Az adventi időszak elég sok stresszel jár, így azt találtuk ki, hogy egy kis manó segítségével szeretnénk a mentális egészségüket támogatni azzal, hogy nevetésre bírjuk őket.” - mesélte el Rajkó Boglárka marketing vezető.

A manó nem tétlenkedett, hiszen azonnal munkába ált, sajátos módon segédkezett a selejtszámok csökkentésében, belevetette magát az irodai munkába is, sőt csapatépítő napot is szervezett, nem éppen úgy, ahogy a főnökség azt elvárta volna. A vicces mozzanatokat végrehajtásához természetesen egy tettestárs is kellett, aki nem más volt, mint Bogi, a cég marketinges szakembere. 

-”Igyekeztem olyan csínyeket kitalálni, amelyek passzolhatnak a munkakörökhöz és tevékenységi köreinkhez. Idén még csak egy hetes próba időszakba álltak be, azonban elképzelhető, hogy jövőre bűvülnek majd a napok és a csínytevések száma is, sőt, lehet, hogy újabb mókamesterekkel is bővül majd a nevetésért felelős csapat” - mondta el Bogi.

A próbanap alatt elkövetett csínyeket itt tudjátok megtekinteni:

Elf kiváló munkaerő, aki tudja, hogy egyik legfontosabb célunk, hogy csökkentsük a selejtes alkatrészek darabszámát. Rajta nem múlik! 
Egy kis wellness a fárasztó munkanap végén? A Spillernél ez sem akadály! 
A munkahelyi barátságok, jó kapcsolatok kialakítása is a kisujjában van. Csak aztán a darabszám is meglegyen ám, fiúk! 
Ennyi csillogó "bigyó" közt könnyű karácsonyi hangulatba kerülni. Elf sem tétlenkedett és karácsonyfa díszítésbe fogott
Miután a termelést már megismerte, Elf a papírmunkába is bátran belevágott

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában