Pórszombat

2016.11.28. 08:12

Advent a visszatekintés ünnepe

Pórszombat– Vasárnap mintegy 50-en vettek részt az immár második alkalommal megtartott adventi gyertyagyújtáson.

Korosa Titanilla

Első alkalommal épített a falu apraja-nagyja betlehemet is az adventi koszorú mellé, mindkettő az önkormányzati hivatal udvarán kapott helyet. Tánczos László polgármester elmondta: jól sikerült a rendezvényük, úgy látszik "él nemzet e hazán", hiszen szép számmal vettek részt rajta a helyiek, a középiskolás gyerekek pedig külön verssel készültek az alkalomra.

A képen (b) Tánczos László, Csondor Józsefné Rákosné Kovács Csilla Mónika gyújtja meg a gyertyát az adventi koszorún

Fotó: Önkormányzat

A település vezetője emellett felhívta a figyelmet az év végére, hiszen – mint mondta - ez az időszak alkalmas arra, hogy visszatekintsünk és értékeljünk, ha kell javítsunk, ha kell rendezzük kapcsolatainkat és figyeljünk jobban embertársainkra, szeretteinkre.

A civil kezdeményezést az önkormányzat is támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!