Pethőhenye

2017.02.28. 14:55

Tarsoly-farsang ősbemutatóval

Pethőhenye - Hangulatos mulatsággal búcsúztatta a farsangot a Tarsoly Egyesület. A dunántúli és erdélyi népzenével átszőtt, helyi zenekar által kísért Furullás Palkó ősbemutatót a családok apraja-nagyja végigtáncolta.

Matyovszky Márta

Ezt követően a maskarás résztvevők játékos vetélkedőn mérték össze jókedvüket. A tombolasorsoláson egyéb felajánlások mellett a Tarsoly Fazekasműhelyben készült kerámiák kerültek a nyertesekhez. Végül felcsaptak a lángok: hagyományos kiszebábégetéssel, csúfolódó kiabálással űzték el a Sötétséget.

- Számunkra az volt a legfontosabb, hogy az egész családot be tudjuk vonni a hagyományra épülő szórakozásba - nyilatkozta Gaál Péter, az egyesület elnöke.

A bohóc és a kisúttörő azon fondorkodik, hogy a királyfi több tombolát vegyen (Bogárné Bernadett, Muzsi Miklós, Kövesiné Marika)
Fotó: Matyovszky Márta

- Nem a hagyomány külsőségeire, a már jórészt feledésbe merült életmódhoz kötődő formákra koncentrálunk, habár ezek is megjelennek. Minden összejövetelünkön azonos szándék munkál: hogy visszataláljunk a természetre hangolt életritmushoz és lelkülethez, ami évszázadokon át az ember, akár felnőtt, akár gyermek életét irányította, rendezte.

Nagy élmény azt látni, ahogy ehhez egyre közelebb kerülvén, egyre összetartóbb és lelkesebb közösség formálódik itt, ahol kreatív ötletek sodrában bontakozik ki a régi-új hagyomány.

A rendezőelv mostantól nyugodtabb ritmust diktál számukra is: következik a nagyböjt időszaka, amely befelé fordulásra, elmélyülésre ad lehetőséget.

Makovecz Imre fantáziája, és Pethőhenye lakosságának áldozatkészsége együtt hozta létre azt a templomot, amely ezt az időszakot meghatározza a községben és az egyesület tagjai számára is. A nagyböjt minden vasárnapján 17 órától az ökumenikus taizei elmélkedő imát és éneklést a Tarsoly zenekara kíséri.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!