Otthon

2015.02.16. 15:35

Irodakuckó otthon

Ma már a technika lehetővé teszi, hogy egyre többen otthonról dolgozzanak. Akár ez a megélhetésünk, akár csak napi néhány órát ülünk a számítógép mellett, érdemes elkülönítenünk egy dolgozósarkot a lakásban.

Tersztyánszky Krisztina

Az első kérdés persze az, hogy hol? Önálló helyiséget kevesen tudnak iroda céljára áldozni. Ez legfeljebb ott indokolt, ahol több családtagot is a lakáshoz köt a dolga, és ezért több különálló munkaállomást kell létrehoznunk. Ez esetben alapszabály: mindenkinek legyen külön birodalma, a közös munkahely vitákra ad okot!

A dolgozósaroknak nem kell túl sok alapterület, a lényeg, hogy legalább egy asztal és egy szék elférjen rajta. Lehetőleg olyan helyet válasszunk, ahol a jövés-menés zaja, a televíziózás nem zavarja a munkánkat. Kihasználhatjuk így a lépcsőfordulót, a lépcsőfeljáró alját, telepíthetjük a kuckót galériára, vagy akár egy amúgy sem hasznosítható beszögellésbe. Vannak, akik arra esküsznek, hogy egy szekrényben is el lehet rejteni egy íróasztalt a szükséges kellékekkel hát, ízlés dolga. Rendszeres munkára ez talán nem a legjobb ötlet. Jól megoszthatjuk viszont az irodát a vendéghálóval. A kanapé összecsukott állapotban része lehet a munkaterületnek, az asztalt pedig úgy válasszuk meg, hogy alkalomadtán beilleszkedjék egy hálószoba enteriőrjébe is.

Amennyiben egy nagyobb helyiség általában a nappali egy sarkát választjuk le munka céljára, ezt legalább vizuálisan határoljuk el a szoba többi részétől. Erre jó megoldás például egy tematikus mintájú, jelzés értékű tapéta. Ha térben is szeretnénk elkülönülni, szükség lehet egy beugró fal építésére, vagy legalább egy térelválasztó polcra, növénysorra.

Ha az íróasztalnak nincs elegendő fiókja, akkor a falon kell kialakítani megfelelő helyet az iratok rendszerezésére, tárolására. Fordítsunk különös figyelmet a megvilágításra
Fotó: Archív

Ami a bútorokat illeti: otthoni munkához nem kell okvetlenül íróasztalt beállítanunk. Ha van a családi kincseink között egy antik kézimunkaasztal vagy kihajtható asztallapú komód, nyugodtan fogjuk be erre a célra. Ha sokat ülünk a munka fölött, a szék és az asztal egymáshoz viszonyított magasságát állítsuk be optimálisra. Íróasztal és fiókok híján gondoskodnunk kell a dokumentumok, irodaszerek megfelelő tárolásáról. Jó szolgálatot tesznek a lebegő polcok, a falra akasztott drótkosarak, fogasok, a színes dobozok. A tároló eszközökön ne spóroljunk!

Jó, ha minél több természetes fényt kap a munkahely, de se a napfény, se a mesterséges megvilágítás ne essen a monitorra. Sok bosszúságtól kíméljük meg magunkat, ha a lehető legtöbb eszközből (egér, nyomtató, szkenner) vezeték nélkülit választunk. Ha ugyanabban a helyiségben pihennek is, ajánlatos az esti munka fényét térelválasztóval vagy függönnyel korlátozni. Nem kötelező kellék, de növeli a zavartalan munka kényelmét a papírkosár és a jól látható falióra.

Az „ikrek” se legyenek egyformák

Ahol férj-feleség vagy testvérek munkaállomását helyezzük el egymás mellett, készülhet az asztal például egy nagy, közös forgácslapból vagy fenyődeszkából. Az egységes irodai feelinget azonban oldjuk fel, és az egyes használókat különböztessük meg egyéni színekkel, különböző asztali lámpával vagy más formájú székkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!