Világűr

2024.03.29. 17:43

HUNOR: sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt izolációs tréningje

Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra - közölte a HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán pénteken.

MW

Forrás: Hunor Facebook oldala

Az izolációs tréning az űrhajós alapképzés része, amely a megfelelő pszichológiai hatás elérése céljából egy, a jelöltek számára ismeretlen helyszínen, a külvilágtól és külső hatásoktól teljesen elzárt környezetben zajlott a HUNOR-program, a Terrorelhárítási Központ és a Semmelweis Egyetem szakértőinek szervezésében.

Külön munkaterületeken végezték a tudományos kísérletek modellezését, míg a közösségi tér az étkezés és a fizikai edzés helyszíneként szolgált.

 Külön alvókörlet és hangszigetelt pszichológiai szoba is kialakításra került.

A közlemény szerint az űrhajósjelöltek egy sor aprólékosan kidolgozott tudományos és gyakorlati feladatot hajtottak végre sikeresen, amelyek célja, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tapasztalt körülményeknek megfelelő környezetben készítsék fel a következő magyar űrhajóst az űrutazásra. 

A jelöltek olyan tudományos feladatokat szimuláltak, mint gyógyszer- és anyagtudományi kísérlet, 3D-nyomtatás, valamint rádiótechnikai és áramlástani folyadékkísérlet.

A szimulációs gyakorlatok bizonytalansági és vészhelyzeti elemeket is tartalmaztak, így a jelölteknek a másodperc töredéke alatt kellett döntéseket hozniuk.

A Terrorelhárítási Központ kiképzőtisztje az űrhajósjelöltek parancsnokaként koordinálta a feladatokat,

 figyelte a jelöltek mentális állapotát,

 valamint az alvásmegvonásra és a stresszhelyzetekre adott reakcióit, mialatt a szakemberek egy irányítóközpontból kamerák segítségével kísérték figyelemmel a jelöltek tevékenységét, pszichológiai és fizikai állapotát a nap 24 órájában - olvasható a fotókkal illusztrált Facebook-bejegyzésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában