Guruló dollárok

2024.02.05. 06:36

A lebukás után is hallgat a baloldal az Amerikából érkezett pénzekkel kapcsolatban

Két éven keresztül tagadták, nemrég azonban kiderült: valóban Soros György állhatott a baloldalhoz utalt külföldi pénzek mögött. A botrány szereplői azonban nem válaszolnak a kérdésekre – írja a Mandiner.

MW

Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke érkezik a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tartandó megbeszélésükre Brüsszelben 2017. április 27-én

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Olivier Hoslet

Két évig tagadtak, a múlt héten lebuktak, most hallgatnak – így foglalható össze a Mandiner cikke szerint a majdnem két éve kipattant guruló dollárok botránya.

A lap felidézi, hogy 

a baloldal különféle szereplői az Egyesült Államokból nagyjából hárommilliárd forintnyi összeget kaptak arra, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt,

s mikor ez kiderült, az volt a magyarázat: az összegeket kint élő magyar magánszemélyek adták össze.

Ehhez képest múlt héten leleplező felvételekről érkezett hír. A Mandiner számolt be arról elsőként: több nyilvánosságra került felvételen a pénzt gyűjtő Action for Democracy (A4D) nevű amerikai szervezet vezetői maguk beszéltek arról, hogy Soros György állhatott a baloldalhoz utalt külföldi pénzek mögött.

A lap megkereste a 2022-es baloldali összefogás hat pártját, valamint az A4D-t, ám mint írják, sehonnan nem érkezett válasz.

A DK-nak, az MSZP-nek, a Jobbiknak, a Momentumnak, az LMP-nek, a Párbeszédnek küldött kérdésekben egyebek mellett arról érdeklődtek: tudtak-e arról, hogy Sorostól érkeztek a pénzek, s amennyiben nem, akkor ennek tudatában is elfogadták-e volna az amerikai támogatást. Az Action for Democracyt pedig arról kérdezték, miért titkolták a donor, Soros György kilétét.

Kiemelik:

a 2022-es botrány kipattanása óta Korányi – aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójaként is tevékenykedett – a közleményeiben és a különböző nyilatkozataiban folyamatosan tagadta, hogy az amerikai milliárdostól érkeztek volna az A4D-hez a pénzek, amelyek állítása szerint elsősorban mikroadományokból származtak. 

A Hvg.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet semmilyen formában nem támogatta a szervezetüket.

A cikk folytatása a részletekkel ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában