Gyorssegély

2023.08.05. 16:21

Ötmillió forinttal támogatja a szlovéniai árvíz károsultjait az Ökumenikus Segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet szolidaritását fejezi ki és 5 millió forintos gyorssegélyt utal át a szlovéniai ítéletidő által érintett közösségek támogatására – tájékoztatta a szervezet szombaton az MTI-t.

MW

Árvíz a szlovéniai fővárostól, Ljubljanától mintegy 60 kilométerre északkeletre fekvő Ravne na Koroskemben 2023. augusztus 4-én. Az ország északi, északnyugati és középső részén egyhavi csapadékmennyiségnek megfelelő eső esett, villámárvizeket és földcsuszamlásokat okozva, emiatt utak és hidak váltak járhatatlanná és házakat öntött el víz

Forrás: MTI/AP

Fotó: Gregor Ravnjak

A közleményben felidézték, hogy a Magyarországot is elérő vihar Szlovéniában rendkívül súlyos károkat okozott, miután az ország északkeleti és középső részén huszonnégy óra alatt egyhavi csapadékmennyiség esett le. Az extrém időjárás számos helyen villámárvizeket és földcsuszamlásokat okozott, több ezer embert kellett evakuálni, a hatóságok több halálos áldozatról is beszámoltak, de a mentési munkálatok még zajlanak.

Az ország történelmének eddigi legnagyobb természeti katasztrófája rekordméretű károkat vetít előre a szlovén kormányfő szerint, bár a kárfelmérés egyes helyeken még el sem kezdődött

– jelezte a segélyszervezet.

Az akcióhoz csatlakozik a Magyarországi Evangélikus Egyház is, országszerte célzott adománygyűjtésre hívják az evangélikus gyülekezeteket.

A katasztrófa károsultjait az adományozók az 1353-as adományvonal hívásával, illetve a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „Szlovénia” megjelöléssel segíthetik.

Az áradások akár 500 millió euró kárt is okozhattak

Szlovéniát története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtja, a heves esők okozta áradások akár 500 millió euró kárt is okozhattak már – közölte Robert Golob szlovén miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet szombati ülése után.

Az áradások az ország területének kétharmadát érintik. „Szerencsére az elmúlt éjszaka már könnyebb volt, mint az előző” – jelentette ki Golob arra utalva, hogy az esők intenzitása csökkent. A legtöbb folyó vízszintje stabilizálódott szombatra, de továbbra is áradnak.

Már péntek este jelentette a helyi média, hogy három ember meghalt a heves viharokban és áradásokban: két holland hegymászó, feltehetően villámcsapásban a Kranj környéki hegyekben, és egy nő Kamnik városban az árvíz miatt. Új médiajelentés szerint Ljubljanában is holtan találtak egy férfit a Száva partján. A rendőrség mindegyik esetet megerősítette.

A kormányfő szerint az út- és az energiahálózat különösen nagy károkat szenvedett el, de többszáz lakóház és egyéb épület is. Többezer ember kellett kimenekíteni otthonából, sokakat helikopterrel vagy csónakkal mentettek tűzoltók vagy katonák. A hadseregnek sikerült eljutnia olyan településekre, amelyek egy ideig el voltak vágva a külvilágtól. Fényképeken látszik, hogy teljes falvakat, kempingeket öntött el a víz, sárba ragadtak gépjárművek.

Szombaton még mindig jelentős számú fontos közút maradt lezárva Északon, Nyugaton, Északkeleten és az ország középső részén is. Az A1-es autópálya Maribor és Ljubljana közötti szakaszát is le kellett zárni pénteken, ezt most már újra megnyitották, és az ország autópályáinak legnagyobb része szintén járható. A vasúti közlekedésben még van némi fennakadás, de csak kevés helyen..

Több tucatnyi híd összeomlott. A hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy ha lehet, ne hagyják el otthonukat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában