Most először

2022.09.28. 16:51

Ferenc pápa Bahreinbe utazik novemberben egy konferenciára

Ferenc pápa november 3. és 6. között egy nemzetközi konferencián vesz részt Bahreinben - jelentette be szerdán a Vatikán.

Hamad bin Isza Ál Halifa és Ferenc pápa 2020. február 3-án

Forrás: POOL / AFP

Fotós: Vincenzo Pinto

A katolikus egyházfő a Perzsa(Arab)-öbölbeli, túlnyomórészt muzulmánok lakta királyságban a Párbeszéd Fóruma: Kelet és Nyugat az Emberi Együttélésért című tanácskozáson vesz részt.

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki ellátogatott az Arab-félszigetre: 2019-ben járt Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségekben, ahol misézett is ott-tartózkodása alatt.

 

Bahreinbe is először látogat pápa. Az ország mintegy 1,2 milliós lakosságának 70 százaléka muzulmán, de főként külföldi, ázsiai munkásokból álló, mintegy 80 ezer főre becsült katolikus közösség is él ott, amely két templomban nyíltan gyakorolhatja vallását.

 

A 85 éves egyházfő a bahreini polgári és egyházi hatóságok meghívásának tesz eleget - közölte szerdán Matteo Bruni, a vatikáni sajtóiroda igazgatója, de a pápa bahreini programjának részleteire nem tért ki.

A Vatikán már a pápa Kazahsztánból való hazautazása közben bejelentette a bahreini utat, de akkor még nem közölték az időpontját.

Bahrein uralkodója, Hamad bin Isza Ál Halifa sejk 2021 decemberében avatta fel az Avaliban épült Arábiai Miasszonyunk Katedrálisát. Ez alkalomból Ferenc pápa levélben mondott köszönetet a királynak, akit korábban kétszer is audiencián fogadott.

 

Az uralkodó válaszában meghívta a pápát Bahreinbe, hangsúlyozva, hogy szándékában áll megnyitni az országot a nem muzulmán vallást követők előtt.

 

A térség országai közül elsőként Kuvait létesített hivatalos kapcsolatokat a Vatikánnal 1968-ban. Példáját Jemen, Bahrein, Katar és az Egyesült Arab Emírségek is követte. Szaúd-Arábiának és Ománnak még nincs hivatalos kapcsolata az egyházi állammal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában