kuruzslás

2019.04.08. 10:27

Orvosnak adták ki magukat, hogy pénzhez jussanak

A Szarvasi Járási Ügyészség kuruzslás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy egerági és egy békéscsabai férfival szemben, akik ápoló, illetőleg mentőtiszt szakképesítéssel rendszeres jelleggel az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenységet fejtettek ki. Harmadik társuknak felbujtásért kell felelnie – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség.

2014. július 1. napját megelőzően egy kapuvári székhelyű kft. biztosította a Szarvas, Vasút u. 46-48. szám alatti telephelyen működő központi ügyelet ellátását. A vonatkozó jogszabály a központi ügyelet ellátásához egy orvos, egy ápoló és egy gépkocsivezető jelenlétét írta elő minimumfeltételként – írta meg a Beol.

A harmadrendű vádlott a kapuvári cég ügyvezetőjeként – annak tudatában, hogy az első- és a másodrendű vádlottak orvosi képzettséggel nem rendelkeznek – arra bírta rá a mentőápoló végzettséggel, általános ápoló és asszisztens szakképesítéssel rendelkező elsőrendű vádlottat, illetőleg a mentőtiszt szakképesítéssel rendelkező másodrendű vádlottat, hogy a szarvasi központi ügyeleten rendszeres jelleggel az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenységet fejtsenek ki, amelyért fizetést fognak kapni.

Megállapodásuknak megfelelően az elsőrendű és a másodrendű vádlottak 2014. júniusában, illetőleg az elsőrendű vádlott 2014. július hónapjában is az ügyeleti napokon jogosulatlanul, orvos jelenléte nélkül,

önállóan végezték az orvosi ellátásra jelentkező betegek kezelését, így a pácienseket kikérdezték panaszaikról, felállították a diagnózist, majd meghatározták a terápiát is.

Az ellátáshoz kapcsolódóan

valótlan tartalmú ambuláns lapokat állítottak ki, illetőleg az orvosi ügyelet számítógépes programjában azt a valótlan tényt rögzítették, hogy az ellátást a valójában jelen nem lévő orvos végezte el;

tevékenységük során hamis orvosi bélyegzőt is használtak egyes ambuláns lapok és a receptek kiállításakor.

A Szarvasi Járási Ügyészség az elsőrendű és a másodrendű vádlottakkal szemben kuruzslás vétségén felül 23 rendbeli, illetőleg 7 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat, míg a harmadrendű vádlottat két rendbeli felbujtóként elkövetett kuruzslás vétsége és 9 rendbeli felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vonják felelősségre.

A járási ügyészség mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.

Ezek is érdekelhetik