Nyílt levél a jobbikosoknak

2018.03.07. 14:00

Morvai Krisztina: szemkilövetőkkel egyezkedik a Jobbik

Morvai Krisztina szerint Varga-Damm Andreának legalább utólag érdemes lenne megismernie a 2010 előtti idők valóságát.

A Jobbik egykori államfőjelöltjével, Morvai Krisztinával hétfőn közölt interjút a Magyar Idők, melyben az EP-képviselő azt mondta a március 15-ére meghirdetett Békemenet kapcsán, hogy ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne. Emiatt ő is ott lesz a Békemeneten.

Erre válaszul egykori párttársa, Varga-Damm a Facebook-oldalán – az akkori időszakot elbagatellizálva – azt írta, hogy a Fidesz-kormány alatt ugyanannyi tüntetést tiltottak be jogellenesen, mint a Gyurcsány-kormány alatt.”

Morvai Krisztina azonban nem hagyta szó nélkül a Jobbik politikusának szavait, s nyílt levelet tett közzé a közösségi oldalán, amit a 888.hu szemlézett.

„Megdöbbentett Facebook-posztod, amelyben bagatellizáltad, sőt eltagadtad a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását, embertelenségét. Engem akartál megbántani, de igen sok hazafiba rúgtál bele jelképesen, olyanokba is, akik még mindig Jobbik-szavazók, vagyis akiket Te (is) fogsz képviselni az Országgyűlésben”

– írja a Jobbik képviselőjelöltjének Morvai, majd így folytatja:

”Ők azok, akik 2002 és 2010 között folyamatosan tüntettek a hazaáruló rezsim ellen, s szívták a könnygázt, átélték a rendszeres önkényes előállításokat, a legendás körbezárásokat, a rugdosásokat, gumibotütéseket. S azt is, amikor az elvtársak a legkegyetlenebb formákban mutatták be valódi természetüket: az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának vérbefojtását.„

Morvai szerint, még ha igaz is lenne az, amit Varga-Damm állít, akkor sem lehetne összemosni és egy kalap alá venni a tüntetések jogellenes betiltását és a tüntetéseken elkövetett tömeges rendőri brutalitást, számos embernek súlyos, maradandó sérülések okozását, a megemlékezőkkel szemben lovasrohamok vezénylését, az ütlegelésüket, rugdosásukat, a kardlapozást, a vízágyút, vagyis azt, hogy egy rezsim brutálisan rátámad a saját népére.

”S azt se felejtsük el, hogy az elkövetők, illetve felbujtóik azóta sem kértek bocsánatot, sőt kifejezetten helyesnek tartják, amit tettek, függetlenül attól, hogy most éppen az MSZP vagy a DK színeiben kívánnak visszatérni a hatalomba. Egykutyák, s mint az Te is nagyon jól tudod, előbb-utóbb újra Gyurcsány lesz a közös vezetőjük”

– írja a független EP-képviselő, aki szerint ezért elkeserítő az a jövőkép, hogy ezeket a „kegyetlen hazaárulókat” pont a Jobbik kívánja visszasegíteni a kormányba a bizarr koordinált jelöltállítások és egyeztetések útján.

„Hogyan lehetséges ez, Andrea? Mi folyik itt? A Jobbik fogja visszasegíteni a hatalomba azt a feketeöves hazaáruló társaságot, akik ellen folyamatosan tüntettünk, a testi épségünket kockáztatva?”

– teszi fel a kérdést a Jobbik politikusának.

Morvai Krisztina szerint Varga-Damm Andreának legalább utólag érdemes lenne megismernie azoknak az időknek a valóságát, ami 2010 előtt történt a szocialista kormányok idején, hogy tudja, miért nyilatkozta azt, hogy semmilyen hazafias tüntetés nem lesz négy évig, ha áprilisban az ellenzék győz.

„Kérlek, tekintsd meg, olvasd el vagy hallgasd meg a jobbikosok történeteit, s aztán kérj bocsánatot mindazoktól, akik végigélték az általad bagatellizált, sőt tagadott jogtiprásokat, gyalázatos gaztetteket”

– zárja nyílt levelét Morvai Krisztina.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában