A gatyaletolás és az egó (jegyzet)

Mert ez az a hely, ahol jobb, ha humoránál van az ember, és lazasággal kezeli a kényes szitukat, na meg otthon hagyja az olyan haszontalan tulajdonságait, mint a szemérmesség, szégyenlősség vagy büszkeség - ha mégsem, az első gatyaletoláskor úgyis lejjebb ad az egóból.

Egyébként nincs komoly zűr, csak pár tündéri vesekő boldogítja az életemet; nem nagy ügy, alig két-háromnaponta kell meggebedni a kíntól, és csodálatos sikerélményekben is részem lehet, például a fájdalommentes pisilésnek nagyon tud örülni az ember. Szóval csuda dolgok történnek ilyenkor, a doktorok és doktornők képesek igen mély benyomást tenni a páciensre - igaz, hogy kesztyűben és hátulról, olyan helyen, ahol a benyomásra vágyunk legkevésbé, de ha ez a módja a bajok kitapintásának, ám legyen. Azok is szép pillanatok, mikor csak a plafont kell bámulni ökölbe szorított lábujjakkal, és közben olyan szerveket elemeznek nagy rutinnal, amikről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek.

Egyébként egy rossz szavam nem lehet az osztályra, itt tényleg mindenki profi. Igaz, hogy a rendelő küszöbét átlépve az intimitáshoz fűződő remények rögvest elillannak, de odabent igazán kedves, megértő, sőt, gondolatolvasásban jártas szakemberek várnak: mire irulva-pirulva eldadognám, hogy most éppen mi is a nyavalyám, addigra a nyolcvanhatezredik ilyen esettel találkozó doki már balról-jobbról átvilágított, kívül-belül végigmustrált, sőt, a receptet is megírta. Az ügyeleten hasonlóan flottul mennek a dolgok: "csókolom, görcsölök, egy koktélt kérnék" - és már nyújtom is a vénám az együttérzően fecskendőt pöckölgető orvosnak. Csupa móka és kacagás...