Olvasó

2011.05.27. 06:26

Kézre került a bűnös (Kommentár)

Szerbiában letartóztatták a tizenhat éve bujkáló, háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, Ratko Mladicot. A bujkálónál Milorad Komadic névre kiállított hamis igazolvány volt, de arcberendezése hasonlít Ratko Mladicéra, a személyazonosság megallapítása érdekében DNS-vizsgálatnak vetik alá.

Varga Ibolya

A vizsgálat három napot vesz igénybe, ezután kiadják a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A hágai törvényszék összesen 161 embert vádolt meg a volt Jugoszlávia területén elkövetett súlyos háborús bűncselekménnyel. A törvényszék honlapján található adatok szerint 125 ember esetében már lezárult az eljárás, 64 háborús bűnöst elítéltek, közülük 32 már letöltötte a büntetését, hárman pedig meghaltak a börtönben. Tizenkét megvádolt embert felmentettek, 20 esetben visszavonták a vádiratot, tizenhatan meghaltak, mielőtt ítélet született volna. A többiek ügyével nem Hága, hanem az egyes országok bíróságai foglalkoztak. Harminchat ügy van még folyamatban. Tizennégyen arra várnak, hogy ügyük a fellebbviteli fórum elé kerüljön, tizenhét embernek jelenleg is tart a tárgyalása, háromnak még el sem kezdődött. Már csak ketten voltak szabadlábon, Ratko Mladic és Goran Hadzic. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a parancsnok elfogása fontos lépés Szerbiának és a nemzetközi igazságszolgáltatásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!