Mondani könnyű, de meg is kell hallani (kommentár)

Azt is megjegyezte, a jelenleginél többet kell áldozni a fogyatékossággal élő fiatalok oktatására, és törekedni kell, hogy a nyílt munkaerőpiacon is megállják a helyüket. Találkoztam már siket lánnyal, aki gyönyörű ékszereket készít gyöngyökből, és jártam „aranykezű” vak gyógymasszőrnél, aki szintén remekül végzi a munkáját. Ám gyanítom, hogy ők ketten a kisebbséghez tartoznak, sorstársaik többségének ugyanis nem adatik meg sem a tanulás, sem a hasznos munka lehetősége. Ezért is üdvözlendő az államtitkár kijelentése, ám nem ártana néhány dolgot pontosítani. Az ugyanis vajmi kevés, ha csak beszélnek a fogyatékossággal élők gondjairól, hiszen – mint tudjuk – mondani könnyű... Jó lenne, ha a szavakat tettek is követnék, és a döntéshozók belátnák, hogy az államnak is jobb, ha a fogyatékkal élők megtalálják a helyüket a világban. Az ideális az lenne, ha a fogyatékkal élők problémáiról ők maguk beszélnének. Ehhez persze az is kellene, hogy a döntési helyzetben lévőknek legyen fülük meghallani azt, amit ők mondanak.