Olvasó

2010.11.11. 06:25

Végleges formában (kommentár)

Ahogy az várható volt, az Országgyűlés elfogadta azokat a módosító javaslatokat, amelyek megváltoztatják a 98 százalékos különadó szabályait, átírják az alkotmány és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény módosításának szövegét.

Halmos György

Utóbbi szavazás nem volt izgalommentes, „porszem” került a gépezetbe, ami jelen esetben szó szerint értendő, több kormánypárti képviselő szavazógépe hibájából nem tudta leadni voksát. A mostani szavazás előzménye az volt, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője három indítványt nyújtott be, miután az Ab alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a 98 százalékos különadót. Az eredeti módosításokat az ellenzék hevesen támadta, de több neves közéleti személy is bírálta az Ab hatáskörének tervezett korlátozását. Az ülést vezető elnök az ügy súlya miatt a házbizottsághoz utalta a döntést, ahol úgy határoztak, hogy a képviselők szóbeli szavazatát is az eredményhez kell számolni. A módosítás szerint a költségvetéssel kapcsolatos törvényeket az Ab többek között akkor semmisítheti meg, ha azok tartalma az élethez, emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot sérti. Az Országgyűlés döntött a 98 százalékos különadóról is, így például az összeghatárt a munkavállalók esetében 3,5 millió forintra emelik. A javaslatok így már véglegesnek tekinthetők.

Ezek is érdekelhetik