Járvány

2020.05.03. 12:15

A tervezett időben kezdődhet a szezon

A profi amerikaifutball-liga vezetői (NFL) úgy számolnak, hogy a szokásos időben, szeptemberben megkezdődhet a 2020-as szezon.

„Azt tervezzük, hogy

a jövő hét második felében kiadjuk az új idény teljes menetrendjét, amely szeptember 10-én rajtol az első alapszakasz-mérkőzéssel, a Super Bowlra pedig február 7-én kerül sor Tampában”

- mondta Brian McCarthy, az NFL szóvivője.

Mindez azt jelenti, hogy az illetékesek szerint a koronavírus-járvány miatt nem kell új programmal készülni, igaz, sajtóhírek szerint

az NFL-nél is vannak vészforgatókönyvek arra az esetre, ha mégsem lehet időben kezdeni.

Az amerikaifutball

szinte az egyetlen sportág, melyet nem állított eddig igazán nagy kihívás elé a világjárvány, mivel a legutóbbi szezonja február elején lezárult, az új pedig az augusztusi előszezon után csak szeptemberben kezdődik.

A múlt héten rendezett amatőr játékosbörzét (draft) is a tervezett időben lebonyolították, igaz, a kiválasztás online történt, nem volt központi helyszíne az eseménynek.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik