Nemesapáti

2010.04.07. 11:42

Lucernárium és agapé a nemesapáti templomban

Több, mint kettő évezrede annak, hogy Krisztus, akit nagypénteken keresztre feszítettek, harmadnapra feltámadott a halottak közül. Nagyszombaton, a nyugalom koraestéjén erről (is) megemlékeztek a nemesapáti római katolikus templomban.

Horváth László

A szertartások a lucernáriummal (fényünnepség) kezdődtek, tűzszenteléssel és a húsvéti gyertya megáldásával, az új fény - Krisztus világossága - oltárra emelésével. Majd következett az igeliturgia, és az eukarisztia liturgiája.

A szentmise végén kedves ünnepségre is sor került, az egyházközség képviselőtagjai - Farkas Sándor vezetésével - köszöntötték a 75 éves lelkipásztorukat.

Az ünnepi pillanatok után kövekezett az esemény fénypontja, a feltámadási körmenet, melyen majd' félezren vettek részt. A hatalmas sokaság mire visszatért az útról, már jócskán besötétedett, ekkor került sor a húsvéti étkek megszentelésére. Szorgos kezek megterítettek a sekréstyében és Isten szabad ege alatt szerény agapé várta a misén jelenlévőket.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!