Nagykanizsa

2016.07.20. 11:55

Hogy ne kerüljünk gödörbe - Kiskanizsán több út- és járdafelújítás is indult a közelmúltban

Nagykanizsa – Gőzerővel folyik az utak és a járdák felújítása, illetve a kátyúk eltüntetése. A kiskanizsai városrészben jelenleg három helyszínen is dolgoznak a szakemberek, de a nyár során a város több peremterületén is hasonló rekonstrukció várható.

Pásztor András

A kiskanizsai városrészben a Tőzike utca lakói valószínűleg már évek óta vártak arra a járdafelújításra, ami a közelmúltban vette kezdetét. A területen volt ugyan kijelölt szakasz a gyalogosok számára, ám az elmúlt évtizedek során a járda annyira elhasználódott, illetve mindkét oldalról benőtte a fű, hogy már egy babakocsit is nehezen lehetett végigtolni.

– A járda felújítása már nem tűrt halasztást, hiszen a környéken lakók már kénytelenek voltak az úttesten közlekedni, ami balesetveszélyes szituációkat okozott – hangsúlyozta Tóth Nándor alpolgármester, aki hozzátette: az érintett járdaszakasz 214 méter hosszan újul meg, mintegy 7.8 millió forintból.

Fotó: Szakony Attila

A Tőzike utcától néhány száz méterrel odébb, a Kisrác utcában is komoly munkálatok zajlanak. A munkagépek miatt a forgalom is akadozik, de talán ezt bánják legkevésbé a környéken lakók.

– A múlt évben a Varasdi utcától a buszmegállóig újult meg a Kisrác utca, miután az úttest és a járdaszakasz is átfogó rekonstrukción esett át – folytatta az alpolgármester. – Az idén tovább folytatódik a Kisrác utca felújítása, az út és járdaszakaszok rendbetétele mellett, a buszöblök felújítása, a fellépő szigetek kialakítása, illetve új buszváró telepítése is szerepel a feladatok között, de ezzel párhuzamosan a csapadékvíz elvezetést is megoldjuk a területen. Ez utóbbiakra közel 20 millió forintot költ az önkormányzat.

Mint megtudtuk: a Tőzike utcai és a Kisrác utcai beruházás augusztus 20-ra befejeződik. Addig még a bajcsai városrészben is várható út- és járdafelújítás.

A komolyabb rekonstrukciókkal párhuzamosan, a kisebb úthibák eltüntetését célzó kátyúzás is folyamatos. A városüzemeltetési feladatokat végző VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. megbízásából jelenleg a kiskanizsai városrészben zajlanak munkálatok.

– Csak a kiskanizsai városrészben több mint 4 ezer méteres szakaszon rendeltük kátyúzási munkákat, mintegy 2.2 millió forint értékben – árulta el Fitos István vezérigazgató, aki jelezte: a város kezelésében lévő úthálózatot nemrég tüzetesen átvizsgálták és lajstromba vették az úthibákat. – Természetesen a város többi peremterületén, illetve a belvárosban is megszaporodnak a nyár és az ősz során a kátyúzási munkálatok, szeretnénk ugyanis javítani az úthálózat állapotát, minőségét.

Fitos István vezérigazgató egyúttal azt is elmondta: a közelmúltban több hegyi utat is mészkő zuzalékkal borítottak, illetve úgynevezett padkagyalulási feladatokra is szerződést kötöttek. Utóbbi munkálatokat ott végzik majd a vállalkozók, ahol eddig nem tudott elfolyni a csapadékvíz az úttestről az árkokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!