Nagykanizsa

2014.05.03. 22:03

Elhunyt Takács János, Nagykanizsa díszpolgára

Életének 83. évében elhunyt Takács János, Nagykanizsa díszpolgára, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete alapító és tiszteletbeli elnöke.

Horváth-Balogh Attila

Takács Jánost 1953-ban családjával a Tiszafüred-Kócspusztai kényszermunkatáborba hurcolták a kommunisták, ahol 40 hónapot töltött embertelen körülmények között. Rengeteg erő, kitartás és akarat kellett ahhoz, hogy a szörnyűségek után ismét talpra tudjon állni. De sikerült neki, hazatérése után 1964-től 1991-ig a Közgazdasági Társaság városi szervezetének elnöki posztját töltötte be, részt vett Nagykanizsa közösségi feladatainak ellátásában és kiemelkedő munkát végzett a Piarista Diákszövetség, illetve a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének vezetésében is - utóbbinak alapító, majd haláláig tiszteletbeli tagja.

A Kanizsa Bútorgyárban 1967-től előbb főkönyvelőként, kereskedelmi igazgató és tanácsadóként dolgozott, az utód Kanizsa Trend Kft-nek pedig alapító ügyvezetője volt. Innét ment nyugdíjba 1999-ben. A vállalat sokat köszönhetett neki az elért eredményekért. 2007-ben Nagykanizsa díszpolgárává választották.

Fotó: Szakony Attila

Tavaly októberben jelent meg a Hortobágyon átélt borzalmakat összefoglaló Kócspuszta című könyve, az utolsó nagy vallomás.

Életének 83. évében érte a halál. A gyászmise 9-én 11 órakor lesz az Alsótemplomban, búcsúztatása pedig 12 órakor kezdődik a városi temetőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!