Nagykanizsa

2014.01.29. 18:45

A kommunista rendszer áldozatai

Nagykanizsa - A városi könyvtárban szerdán Rétvári Bence államtitkár nyitotta meg a Nagykanizsai Polgári Egyesület által szervezett, a kommunizmus áldozatainak mementót állító kiállítást.

Pásztor András

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a megnyitón elmondta: sokak számára már távolinak tűnik az 1989 előtti időszak, s nem igazán értik, miért kell a múlttal foglalkozni. Elsősorban azért, hogy ne merüljön feledésbe a diktatúra működése, ami sok áldozatot követelt.

– A hamarosan megalakuló Nemzeti Emlékezet Bizottság egyik fontosabb feladata lesz, hogy feltárja, kik voltak annak idején a kommunista rezsim igazi vezetői, kik döntöttek emberek egzisztenciájáról, szabadságáról – fogalmazott Rétvári Bence, aki hozzátette: minderre azért is szükség van, hogy ne történhessen történelemhamisítás.

 

A megnyitót követően az államtitkár – két kattintással – elindította az egyesület által a városi középiskolások számára szervezett vetélkedőt is, a tesztlapok internetre való feltöltésével kezdetét vette az idei vetélkedő, melynek eredményhirdetésére február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján kerül sor.

A kiállítást követően Rétvári Bence, illetve Cseresnyés Péter polgármester fórumot is tartott a könyvtárban, ahol az államtitkár arról is beszélt, hogy Kanizsa az elmúlt időszakban jobban teljesít, mint korábban, hiszen nemcsak a belváros szépült meg, de a város költségvetése egyensúlyban van. Ráadásul az önkormányzat megszabadult közel 7 milliárdos adósságtól is, és a járási rendszer kialakításában is gördülékeny együttműködést tanúsított a városvezetés, melynek tagjai sokat tettek azért is, hogy megőrizzék a munkahelyeket, sőt újak is létrejöjjenek.

Cseresnyés Péter a sajtó számára két bejelentést is tett a szerdai rendezvényen. Mint mondta: az olasz DAB szivattyúgyár után, újabb, mű-anyag feldolgozásban érdekelt olasz befektető csoport érdeklődik Kanizsa iránt. A polgármester ezt követően arról is szólt, hogy márcisban a dél-zalai város ad majd otthont annak a gazdasági konferenciának, melyen a magyar kormányzat és számos hazai cég képviselői mellett, olasz gazdasági vezetők, lehetséges befektetők is érkeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!