Nagykanizsa

2012.04.19. 13:25

Csurgói civil fórum

A Vidékünk a Jövőnk Szövetség április 18-án a csurgói Csokonai Közösségi Házba várta térségi civil képviselőket egy fórumra, mely a civil törvény és a Nemzeti Együttműködési Alap rendszeréről és az aktuális pályázati lehetőségekről szólt.

Budavölgyi Kálmán

A rendezvényen Budavölgyi Kálmán a Nagykanizsai Civil Iroda vezetője egy-egy prezentáción keresztül vázolta fel a két témát, majd Lengyel Ervin nonprofit pénzügyi szakértővel együtt kérdésekre válaszolt és végül kötetlen beszélgetéssel, kapcsolatépítéssel zárult a program.

A Civil törvény feladata a civil szervezetek számára a megfelelő jogi, gazdasági környezet biztosítása. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium dolgozta ki az „egyesülési jogról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról” szóló törvénytervezetet, amit november 6-én terjesztettek be a Parlament elé, majd az Országgyűlés, 2011. december 5-én, 258 igen, 52 nem és 38 tartózkodás mellett fogadta el.

A megszületett új jogszabályok a 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról (Civil tv.), a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről (Civil Rendelet), valamint a 2011. évi CLXXXI. törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról (Nyilvántartási tv.).

A régi szervezeti formák mellett megjelent egy új a civil társaság. A szektor nyilvántartási rendszere megújult, létrehozták a Civil Információs Portált (civil.kormany.hu), mely teljes adattartalommal június 30-tól lesz elérhető. A Közhiteles, országos nyilvántartást egy új intézményen az Országos Bírósági Hivatal látja el.

A legfontosabb civileket érintő változás, hogy a közhasznú szervezeteknek 2012. január 1-től kettős könyvvitelt kell vezetniük.

Fontos változás még, hogy 2012. január 1. napját követően csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást – beleértve a helyi önkormányzati támogatásokat; ide nem értve az államháztartás alrendszereiből származó [54. §] feladatfinanszírozási, normatív, EU-s támogatásokat – amely letétbe helyezte beszámolóját.

Hamarosan felállítják a megyei lefedettséggel bíró Civil Információs Centrumok országos hálózatát, melynek működtetői a nyilvános pályázat útján kiválasztott civil szervezetek lesznek.

A civilek az NCA megszüntetését követően nagy figyelemmel kísérték a Nemzeti Együttműködési Alap létrehozását, majd a pályázati rendszerének kiépítését. Megalakult a NEA elvi, irányító és koordináló döntéshozó testülete a NEA Tanács, melybe 3 civil tagot a szektor képviselőiből álló elektorok választás útján delegáltak.

A Nonprofit Szervezetek Osztályozási Rendszere (NSZOR) alapján felállítottak 5 konkrét, operatív döntéshozó Kollégiumot: - Nemzeti összetartozás, - Új nemzedékek jövőjéért, - Mobilitás és alkalmazkodás, - Közösségi környezet, - Társadalmi felelősségvállalás.

A NEA 2012-évi keretösszege 3,38 milliárd forint, amiből támogatásra kiosztható: 3,17 milliárd Ft. Forrását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium biztosítja.

A támogatás 10%-a, egyedi támogatás (miniszter), 60%-a működési támogatás, (5 Kollégium), - normatív kiegészítés a keretösszeg 10%-ig, valamint 30%-os szakmai támogatás (5 Kollégium).

A március 29-én megjelent működési célú támogatás pályázati keretösszege összesen: 1.883.359.416,- Ft. A pályázat keretében nyújtható támogatás legkisebb összege a NEAr. 12. § (4) bekezdés alapján 250.000,- Ft, a legnagyobb összege 5.000.000,- Ft.

A pályázatok beadási határideje május 2 és 8 között van eltérő időpontban az 5 kollégium között. Fontos változás, ami eltér az eddigi gyakorlattól, hogy formai hiánypótlásra nincs lehetőség, viszont tartalmira igen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!