2011.08.16. 05:28
Képek a gyermekszegénységről
A fél évszázados Kanizsa Fotóklub három tagja (dr. Simán László, Szakony Attila, Zágon László) alkotásai láthatók a kanizsai kórházban, az V. emeleti sebészet galériájában
. A Kanizsai Dorottya Kórház Erdős László galériájában augusztus végéig tekinthető meg a „Fókuszált problémánk – a gyermekszegénység” című tárlat, mely felkavaró, s mindenképpen elgondolkodtató fotókkal irányítja rá a figyelmet korunk megoldásra váró gondjára, a szegénységre.
A kiállításon látható fekete- fehér és színes képek egyértelműen érzékeltetik, hogy a Kanizsai Fotóklub rendkívüli szociális érzékenységgel megáldott tagjai már korábban is milyen nagyszerűen mutattak rá a szegény gyermekek szociális helyzetére, ami az 1990-es években egyre több országban vált saját jogán is társadalompolitikai kérdéssé. Mint a kiállítást rendező galériavezető tanár, Lengyák István kiemelte: hazánkban a 8 százalékos uniós rátánál jóval magasabb, 18 százalékos a gyermekszegénységi mutató.
-A gyermekkor abból a szempontból is kiszolgáltatott életszakasz, hogy ők nem tudják kivárni a feltételek javulását – magyarázta Lengyák István.- Hiszen nekik a rendelkezésre álló körülmények között kellene egészségesen fejlődniük, s a koruknak megfelelő érzelmi, értelmi és szociális érettséget elérniük. A magyarországi adatok tükrében sajnos nyilvánvaló, hogy ez a gyermekek egy részénél csupán távoli célnak, szép álomnak tekinthető. A gyermekek „jövedelmi helyzete” ugyanis nem választható el az őket nevelő családokétól.
Fesztivál 2011 - Minden egy helyen