Nagykanizsa

2011.06.27. 16:41

Jézus Szíve - Fele pénz van meg, kellene még segítség

Egy ideje már dolgoznak a szakemberek a nagykanizsai Jézus Szíve templom tetején. Nemcsak fent, lent is alakulnak a dolgok: visszakerül a főbejárathoz a kockakő burkolat.

Horváth-Balogh Attila


Mint arról már korábban beszámoltunk, zajlik a Jézus Szíve-templom, vagy ahogy többen ismerik, Felsőtemplom tetőszerkezetének felújítása. Fliszár Károly főesperes- plébános akkor elmondta, a munkálatok összesen mintegy 10 millió forintba kerülnek, amihez négyzetméterenként 10 ezer forintos támogatójeggyel lehet hozzájárulni. Eddig a szükséges forrásnak körülbelül a fele jött össze, ezért számítanak a hívek és a lokálpatrióta vállalkozók további támogatására.


Az azonban már biztos, hogy mindettől függetlenül július elsején a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója, Hardi Titusz szentmise keretében áldja majd meg a felújított és megszépült tetőszerkezetet. Közben lent is munkálatok folynak: a régebben kivágott két vadgesztenyefa helyére fiatal csemeték kerültek, s folyik az azokat övező kockakő burkolat helyreállítása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!