Nagykanizsa

2010.08.27. 06:24

Sikerre éhes társaság nagyszerű diadala

Becsehely gárdája a Zala megyei labdarúgó pontvadászat III. osztályában bajnoki címet ünnepelhetett. A focisták elérték céljaikat, s egy osztállyal feljebb rúgják a bőrt.

Benedek Bálint

- Ezután már kutya kötelességemnek éreztem visszajuttatni a becsehelyieket az őket megillető osztályba - mondta Román Péter  a Becsehely SE trénere. - A támadó labdarúgás elkötelezett híveként a játékosaimat arra kapacitáltam, hogy soha ne fogják vissza magukat. Szerencsére szót is fogadtak, így fordulóról fordulóra rendszerint gólgazdag mérkőzésekből mi kerültünk ki győztesen.

S, valóban a becsehelyiek nem kímélték az ellenfeleiket, hisz 30 forduló alatt 166(!) rekordszámú gólt lőttek, s csak 25-öt kaptak. Ezzel összehasonlítva a második Pogányszentpéter jelentősen lemaradva csak 92 gólt lőtt. Előbbi egység végül 25 győzelemmel, 3 döntetlennel és két vereséggel állhatott fel a dobogó csúcsára.

- A heti két edzéssel valóban sikerre éhes társaságot sikerült összekovácsolni, ahol a rutinos játékosok a tehetséges fiatalokkal ütőképes együttest alkottak - tette hozzá Román Péter. - Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy Lentiből erősítsük meg a legénységet, sőt a becsehelyiek is megértették a céljainkat. Az összefogást erősítette, hogy az idősebb játékosaink is hatalmas lendülettel küzdöttek. Ezt fokozta a közönség folyamatos biztatása, hisz látták, hogy amiről álmodoztunk most végre valóssággá válhat. Nagy erőt adtak, s így az utolsó forduló győzelme számunkra felért egy Bajnokok Ligájában szerzett diadallal.

A dél-zalaiak öröme érthető, hisz stabil - néhány poszton megerősített - legénységükkel a II. osztály újoncaiként meglepetést okoznának. A közönség végig lelkesen buzdította a becsehelyi gárdát

Ezek is érdekelhetik