2013.05.29. 16:13
Kiterjesztették a csendrendeletet Lentiben
Módosította a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartását szabályozó rendeletét Lenti önkormányzata, erről is döntöttek a szerdai testületi ülésen a képviselők.
Lentiben egy 2011-es helyi rendelet szabályozza vendéglátó üzletek helyi nyitva tartását, mely szerint hétközben éjjel fél 12, illetve pénteken és vasárnap egy óra után csak abban az esetben tarthatnak nyitva, ha azt a település polgármestere - havonta maximum két alkalommal - előzetesen engedélyezte. A rendelet eddig jószerivel csak a város központi részének a vendéglátóira vonatkozott, ám a helyi gyógyfürdő igazgatója kérésére most annak hatályát jelentősen kiterjeszették. Kutfej Attila a kérelmét a fürdővendégek nyugalmának biztosításával indokolta.