Lenti

2010.06.10. 18:03

Fehér munkaruha helyett a feketét hordják

Két hetes szakmai gyakorlaton vettek részt Sindalban, egy dániai városban a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény szakiskolás tanulói. A nyolc diák a Leonardo-program keretében jutott el az északi országba.

Gyuricza Ferenc

Mindezt Bedő Beáta, a program szakmai vezetője mondta el lapunknak, aki azt is hozzátette: a lenti iskolában kétféle szakiskolai képzés folyik, ennek keretében parkgondozói és konyhai kisegítő képesítést szerezhetnek a tanulók. A dániai tanulmányúton mind a két szakmából négy-négy tanuló vehetett részt.


- A fogadó intézményünk egy olyan szakképző iskola volt, amely mentálisan és-vagy értelmileg sérült fiataloknak nyújt a miénknél sokkal gazdagabb és sokrétűbb szakmai képzést, munkahelyi felkészítést, valamint önálló életviteli tréninget - sorolta az intézmény pedagógusa, aki két munkatársával együtt kísérte el a diákokat Dániába. - A konyhai kisegítő szakos diákjaink az iskola üzemi konyhájában végezték gyakorlatukat, minden nap másik munkát végeztek, így különböző munkafolyamatokban próbálhatták ki magukat. A parkgondozók szintén több helyszínen dolgoztak, egy fatelepen lehetőséget kaptak a traktoros KCR rönkrakodó gép használatának megismerésére, az intézmény parkjában megismerték a helyes fadöntési technikát és a szerszámok szakszerű használatát, de végeztek számukra ismerős és begyakorlott munkát is, mint a kertek karbantartása, a gyepszellőztetés vagy a tápanyag utánpótlás.


Bedő Beáta azt is elmondta, a tanulmányút fő célja az volt, hogy a szakmai gyakorlat során olyan tevékenységet is végezzenek, amire hazánkban csak ritkán van lehetőség. A konyhai kisegítők ennek során a legmodernebb konyhatechnológia részét képező új eszközökkel  például vákumcsomagolóval, buktatható serpenyővel vagy kombinált sütővel  ismerkedhettek.

A tanulók számára az egyik legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy Dániában a saláták készítésénél nem alkalmazzák a nálunk megszokott sózást, illetve ételecetes lé készítését, helyette az alapanyagok természetes ízének hangsúlyozására törekszenek. Azt is meglepetéssel tapasztalták, hogy Dániában konyhai munkaruhaként a nálunk szokásos fehérrel szemben a feketét alkalmazzák.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!