Lenti

2009.09.07. 02:29

A törökök után érkeztek

Lendva (gyf) - Az emlékhelyek megtekintésével, filmvetítéssel és klezmer zenei koncerttel emlékeztek a lendvai zsidóságra tegnap a határon túli városban.

Mórocz Zsolt

Némi technikai malőr, a padlómáz száradási időszakának elhúzódása miatt az egyik legfontosabb zsidó épületet, a felújított zsinagógát csak kívülről szemlélhették meg a szép számban összegyűlt érdeklődők a zsidó kultúra európai napja lendvai programján. Délelőtt a várost tekinthették meg az érdeklődők - köztük a Lendván élt zsidók utolsó képviselőjének, Weiss Lászlónak az özvegye -, délután és este pedig kulturális programok, többek között A hallgatás súlya című dokumentumfilm vetítése és a Budapest Klezmer Band zenekar fellépése révén ismerkedhettek a sokat szenvedett nép történetével és sajátosságaival. Ez utóbbi rendezvényekre az egykori lendvai zsidók ma Londonban élő leszármazottai is ígérték a visszatérésüket.

A történelmi Zala vármegyében az egyik legjelentősebb zsidó közösség éppen Lendván alakult ki, már az első zalai összeírás megemlékezik az itteni kolóniáról, akik vélhetően a török kiűzését követő nagy betelepedési hullám során érkeztek a ma már Szlovéniában található városba. A zsidóságnak olyan kiemelkedő képviselői születtek Lendván, mint a millennium szobrászaként ismert Mayer, azaz Zala György, vagy az ugyancsak képzőművész Freyer-Faragó Márton. A város főutcáját ugyancsak érintette a séta, hiszen a polgárosodás időszaka egyben a lendvai zsidóság fénykorát is jelentette, a ma is látható épületek többségét az itteni zsidók lakták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!