együttműködési megállapodás

2017.10.03. 14:30

Békéscsabán az egyetemen rendezik a Garabonciás Napokat

A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karának (SZIE) békéscsabai campusa lesz a rendezvény helyszíne. Csütörtökön diákpolgármestert választanak Békéscsabán.

Hétfőn írta alá az együttműködési megállapodást a főszervezésért felelős Magyar Garabonciás Alapítvány elnöke és Futó Zoltán, a felsőoktatási intézmény dékánja.

2017-től a campus épülete ad otthont a rendezvény programjainak azzal a nem titkolt céllal, hogy a békéscsabai középiskolások közvetlen kapcsolatba kerülhessenek az egyetemmel – hangzott el az esemény programjait részletező sajtótájékoztatón hétfő délután a kormányhivatal épületében.

Az önszerveződés megtartó erő

A 26. Garabonciás Napokat ettől az évtől a SZIE-vel közösen szervezik. Ezzel tehát maradandó, egyedülálló és jövőformáló pillanathoz érkeztünk az oktatás vonatkozásában – fogalmazott Benkó György, a Global Safe Service Kft. ügyvezetője, a Garabonciás Napok főszponzora. – Hiszen nemcsak helyszín szerinti együttműködésről beszélhetünk az alapítvány és az egyetem részéről, hanem teljes egészében új koncepció létrehozásáról, a helyi köz- és felsőoktatás együttműködését támogató új program elindításáról van szó.

Az együttműködési megállapodás megkötésének helyszínét biztosító kormányhivatal részéről Rákóczi Attila főigazgató volt jelen a sajtótájékoztatón. A főigazgató elmondta, azért rendkívül fontos a megyei hivatalnak a megállapodás, mert a szervezetek közötti együttműködés és a Garabonciás Napok is meghatározók a város életében. Hozzátette: lehetőségeikhez mérten támogatni kívánják az eseményt. Hangsúlyozta: a városi oktatási intézmények és ezek diákjai szerves részét jelentik a megyei, békéscsabai társadalomnak, „olyan meghatározó társadalmi réteg, amely mindenképpen bázis”. Kiemelte: fontos az is, hogy az efféle események, önszerveződő tevékenységek révén a fiatalok itt tudnak maradni a városban, és ha valaki itt tud tanulni, meg tud telepedni, és munkát tud vállalni, az mindenkinek olyan helyzetet teremt, amelyből csak nyertesként tud kijönni – magyarázta.

Fodor József, a Magyar Garabonciás Alapítvány elnöke emlékeztetett: a magyarországi ikonikus rendezvények sorában a csabai fesztivál a legrégebbinek számít. Hozzátette: a szervezők évek óta igyekeznek összekapcsolni a felsőoktatásban tanuló diákokat és a középiskolásokat a Garabonciás Napok keretén belül, valamint azt is szeretnék megoldani, hogy a helyi diákok hosszú távon is tudjanak együttműködni.

Kiemelte: az alapítvány kutatásai szerint a fesztiválnak „városba vonzó ereje” van. Mint mondta: „A középiskolások közül nagyon sokan állítják azt, hogy azért választják Békéscsabát iskolai tanulásuk helyszínéül, mert szeretnének aktívan részt venni az események szervezésében.” Megjegyezte még, hogy a Garabonciás Napok finanszírozását az elmúlt 26 év alatt nem sikerült megoldani.

Futó Zoltán, a SZIE dékánja elmondta: örülnek az alapítvány megkeresésének, mert már jó ideje elindították a nyitott kapu programjukat, amelynek az a célja, hogy minél többször jelenjenek meg középiskolások az egyetem falain belül. Fontos lépésnek nevezte a megállapodást, hiszen így még több diáknak tudják bemutatni az egyetemet és a képzési portfóliójukat, és nem utolsósorban azt, hogy miért érdemes Békéscsabán járni egyetemre, valamint a városban maradni.

Diákpolgármestert választanak csütörtökön

Öt nap alatt több mint 400 programot szerveznek a Csabai Garabonciás Napokon, amelyen megválasztják a város diákpolgármesterét is – tájékoztatott a rendezvény egyik főszervezője kedden.

A programokat három fő téma köré szervezik: kulturális és sport események, valamint a diákpolgármester-választás, ezeknek a megszervezésében több mint hétszázan vettek részt – közölte Benkó György.

Idén tíz békéscsabai középiskola állított diákpolgármester-jelöltet, ők egész héten zajló kampánnyal igyekeznek megnyerni társaik bizalmát. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is különféle célok megvalósítását tűzték ki maguk elé a stábok egy esetleges győzelem esetén, mint például diákrádió indítása, ifjúsági központ kialakítása, iskolai programok szervezése.

A győztest csütörtök délután választják meg, a nyertes diákvezető egy évig a város diákönkormányzatával dolgozik együtt, amelynek az ifjúsági programok szervezése a fő feladata. A megválasztott diákvezetőt pénteken reggel a városházán fogadja Szarvas Péter polgármester.

Délutánonként és esténként ingyenes előadásokon, könnyűzenei koncerteken, szabadegyetemen, előadói esteken és kampányprogramokon vehetnek részt a diákok. Rendhagyó dalszerző órákat tart Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekese, lesz egyebek mellett sárkányhajóverseny, Wellhello és Live Tender koncert, a csütörtöki záró partyn pedig Lotfi Begi és Newik játszik.

Ezek is érdekelhetik