Színház- Milyen személyiségtorzuláshoz vezet a hatalom birtoklása?

A pisztoly, amelynek a birtoklása egyben a hatalom kulcsa is. Azé a hatalomé, amit a szereplők mindegyike magáénak képzel el, s amire vágyik is, mégha az előadás során ezt időnként tagadja vagy titkolja is. A hatalom birtoklása azonban gyakran okoz személyiségtorzulást. Ez utóbbit karikírozza ki Görgey Gábor vígjátéka, a hatvanas években írt Komámasszony, hol a stukker?, amit a budapesti József Attila Színház mutatott be a magyar bérletes színházi évad aktuális előadásaként a minap Lendván.

A pisztoly kézről kézre jár, s ezáltal a hatalmat is mindig más személy birtokolja. A kiszolgált katonatiszt, vagyis a nemesi jellemvonásokat mutató Méltóságos, a saját birtokra vágyó földműves, azaz Márton, a megalkuvó, s a hatalom mindenkori birtokosához dörgölődző kispolgár, K. Müller, a bajban önmaga szerepét bagatellizáló, valójában büszke értelmiségi öntudattal rendelkező Kiss, továbbá a már a börtönt is megjárt pitiáner tolvaj, Cuki Úr. Szinte tökéletes merítés a társadalom jellegzetes karaktereiből.

A ritka pillanatok egyike, amikor a pisztoly egyik szereplőnél sincs, hanem éppen a lábaiknál hever. A képen balról jobbra a Méltóságos, Márton, Cuki Úr, Kiss, valamint K. Müller Fotó: Gyuricza Ferenc

Az öt szereplőnek azonos a szándéka, kijutni a szobából. Ennek a záloga egy magasra akasztott kulcs, amit akármelyikük elérhetne, ha a stukkert birtokló személy ebben meg nem akadályozná. Ez egyben a darab másik abszurditása is: vajon a pisztolyt éppen a kezében tartó személynek miért lesz a (ideiglenes) hatalom fitogtatása fontosabb a kijutásnál?

A kérdésre a magyarázatot gyakorlatilag korunk társadalmának az összetétele adhatná meg, Görgey Gábor színműve ugyanis ma is létező megosztottságokat állít szembe markánsan egymással. Olyan ellentétek jelennek meg benne, mint a népies kontra urbánus, vagy a munkás vs. arisztokrata. A szerző karakterábrázolását a rendező (Huszti Péter) a jellemrajzok további eltolásával csak fokozza, és persze ehhez kiváló színészi alakítások is szükségesek. A József Attila Színház előadása éppen ebben volt kiemelkedő, a szereplők - Rékasi Károly, Ujréti László, Szerednyey Béla, Fila Balázs, illetve Nemcsák Károly, aki a társulat igazgatója is egyben - olyan szintű játékot produkáltak, ami már-már paródiába hajlott. Ezzel tulajdonképpen megmentettek egy hatvanas években még kifejezetten izgalmasnak tűnő, mára azonban - éppen a társadalmi változásokból, valamint a gyakori színpadra állításból adódóan - akár az érdektelenség szürkesége által is fenyegetett színdarabot. A lendvai bemutató érdekességét jelentette még, hogy az eredeti szereposztás szerint Márton alakját megformáló Nemcsák Károlyt itt már Cuki Úrként láthatta a közönség. Ennek az okára semmi magyarázatot nem kaptunk, ám a színházi élmény szempontjából nem is volt jelentősége.