Kultúra

2016.03.12. 14:51

A kultúra és a diákok ünnepe

Gyenesdiás – Négy megyéből közel 750 fellépő érkezett a Gergely-napi művészeti fesztiválra szombaton. Az általános iskolás diákok több kategóriában mutatkoztak be a nézőknek és a zsűrinek.

Keszey Ágnes

A hatodik század végén élt I. Nagy Gergely pápa a gregorián énekművészet megteremtője, az iskolák patrónusa. A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Gergely-napi művészeti fesztivált, tisztelegve az iskolaalapító pápa emléke előtt.

Mint Csordásné Fülöp Edittől, a művészeti nevelésért felelős vezetőtől, az évről-évre egyre több résztvevőt vonzó program főszervezőjétől megtudtuk: idén Veszprém, Vas, Somogy, Zala megye közel negyven településének több mint ötven intézményéből 740 diák érkezett a rendezvényre. Néptánc, drámajáték, vers-és prózamondás, népdaléneklés kategóriákban léptek fel a gyerekek. Több mint másfél száz ipar-és képzőművészeti alkotást is megtekinthettek az érdeklődők. Mint ahogy a szervezők megfogalmazták: a fesztivál a diákok ünnepe, egyben a gyerekek és pedagógusok szakmai találkozója is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!