Kultúra

2015.07.23. 16:32

Szekeres Emil festőművész a fájdalmat is képes lágy harmóniával megjeleníteni

Szekeres Emil Nagykanizsán élő festőművész alkotásaiból látható kiállítás augusztus 23-ig a Göcseji Múzeumban.

Szekeres Emil Kaposváron született, 1961-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Kmetty János, Kádár György és Barcsay Jenő is mestere volt. 1974-ig szülővárosában élt, majd Nagykanizsán telepedett le. Munkásságának jó ismerője dr. Kostyál László művészettörténész, az alábbiakban az ő méltatását közöljük:

A halk szavú Szekeres Emil Zala megye egyik legmarkánsabb stílusú festőművésze, tavaly töltötte be a 80. életévét. A kiállítással a Göcseji Múzeum egy rendkívül gazdag, negyven esztendővel ezelőtt megyénkhez kapcsolódott, és azóta hűségesen ide kötődő életpálya előtt rója le tiszteletét.

Dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese gratulál Szekeres Emilnek. Fotó: Katona Tibor

Az álom és a valóság által meghatározott kettősség, mint szimultán jelenség, Szekeres Emil képeinek egyik leginkább releváns jellemzője. Sajátos, szürreális világ az övé. Háromdimenziós térre épülő, logikus univerzum, voltaképpen egy belső világegyetem, melynek alkotóelemei jelentős részben adekvátak a valós világunkat alkotókkal, valahogy mégis mások. Mások azért, mert maguk a képi motívumok a valós térérzetet keltő miliő dacára sokszor mélység nélküliek, vagyis sík jelleggel bírnak, de mások a színezésük, vagy éppen a köztük lévő viszony- és arányrendszer miatt is. Formájuk – bár közel sem minden esetben – felismerhető ugyan, de jelentésük gyakran egészen más, mint amit megszoktunk. A madár, a kos, a fák, a virágok, az ember(szerű)alakok nem önmagukat jelentik, hanem a festő érzelmeit, nehezen verbalizálható, de mégis konkrét formákat öltő gondolatait, emócióit, amelyek ugyanakkor fantasztikus, máshol nem megtapasztalható motívumok mögé is rejtőzhetnek. Ez magyarázza Szekeres sajátos mikrokozmoszának a mindennapokban tapasztaltaktól gyökeresen eltérő törvényeit, működésének belső mozgatórugóit. Ilyenformán gyakorlatilag mindegy, hogy tájkép, esetleg (ritkán) zsáner vagy éppen csendélet, amit látunk, mert e műfajok csupán megnyilvánulási formái a valódi tartalomnak, a lényeg mélyebb interpretációs szinten rejtőzik, amelyen alaposabb szemlélődés után önmagunk belső világára is ráismerhetünk.

E képi világ egyik legfontosabb jellemzője a két-, illetve háromdimenziós formák, valamint képszervezési logika párhuzamos megjelenése. A kompozíciók tere ugyan mélységgel is bír, a képi motívumok azonban csak ritkán mutatnak egyértelmű egymás mögöttiséget. Többségüknek nincs is semmiféle plaszticitása, inkább síkszerű, és úgy hat, mintha a tér előtt, egy láthatatlan, üveglap-szerű síkon mozogna, pontosabban lebegne. A befoglaló tér ennek köszönhetően sokszor inkább háttér, díszlet az ábrázolás történéseihez. A horizontvonal csak ritkán jelenik meg, az esetek nagyobb részében a képmélység titokzatos-sejtelmes párában oldódik fel. Néha azonban konkrétabbnak tűnik a helyszín: vízparton, a pusztában, vagy éppen az erdő mélyén, hangsúlyozottan a természetben játszódik a jelenet. Ugyanakkor általában a negyedik, idő dimenzió is jelen van, olyan szempontból mindenképpen, hogy a napszak, vagy az időjárás (leginkább a derűs ég) nyomatékot kap, kvázi az idő folyásának egy hangsúlyos mozzanatát örökítette meg a festő ecsetje. Érdekes, hogy amíg a hold eléggé gyakran, a nap szinte csak kivételképpen tűnik fel az ábrázolásokon.

Zöld mezőben

A festő képi világának fontos jellemzője a zeneiség, a visszafogott, harmóniára épülő líraiság, valamint a derűs, de a tüzes tónusokat általában kerülő kolorit. Miután mindezzel egy szürreális világot jellemez, a drámaiság vizualizálásának megszokott eszköztára helyett ezekkel fejezi ki a tragikus vagy érzelmileg felfokozott tartalmakat is. Képes arra, hogy a rútat, az ijesztőt, a fájdalmast is lágy, harmonikus formák segítségével jelenítse meg. Képein ennek dacára sem érzünk olyan belső ellentmondást, amely egyes esetekben az érzelmileg felfokozott tartalom és az elegánsan visszafogott képi eszköztár között feszülhetne, bár kétségtelen, hogy koloritja olykor erőteljesebb, sötétebb a megszokottnál.

A Kiűzetés című kép jól példázza, hogy a megrázó tartalmakat is képes harmonikus szín- és formavilággal ábrázolni

A pszichikus és az empirikus világ elemeinek egymásra vetítése meseszerű jelleget eredményez, aminek lényege, hogy reálisnak érezzük, mégsem megtapasztalható, és hogy hangsúlyosan jelen van benne a jó és a rossz is. Szekeres Emil képei a saját belső történéseinek a képalkotási folyamaton átszűrt kivetülései, amelyek nagy részében azonban nem túl nehéz önmagunkat is fel-, illetve megismerni. Nyolc évtized alkotói tapasztalatával és emberi bölcsességével sok olyan dolgot is képbe fogalmaz, aminek igazságát átérezzük, de szóban nem tudjuk elmondani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!