A Vársziget kincsei

Hatalmas munka előzte meg a nagy érdeklődéssel várt tárlatnyitót, hiszen a Vársziget feltárása a Nemzeti Múzeum legrégibb kiemelt ásatása, amely már 1946-ban megkezdődött, s még ’56-ban sem állt le. Mindazon tárgyak, amelyeket az elmúlt több mint hat évtized alatt előadott a föld, s mindazon következtetések, amelyeket a leletekből levontak a szakemberek, most a nagyközönség számára is hozzáférhetővé váltak.

Ritoók Ágnes és Szőke Béla Miklós a Hadrianus-templom makettjével Fotók: A szerző, Nemzeti Múzeum

A látnivalók közt dr. Ritoók Ágnes, a Nemzeti Múzeum régésze, a kiállítási projekt koordinátora és Prof. dr. Szőke Béla Miklós, az MTA Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, a tárlat egyik kurátora kalauzol bennünket. Amúgy éppen ők azok, akik immár több mint két évtizede kitartóan faggatják a zalavári lelőhelyet.

– A mi életünkben is fontos mérföldkő ez a kiállítás, hiszen a munkánk így jut el a szélesebb közönséghez – kezdi dr. Ritoók Ágnes. – A régészeti állandó kiállítás tulajdonképpen két új fejezettel bővült, a főként zalavári merítésű Karoling-korral, valamint a honfoglalás kori Kárpát-medencét bemutató fejezettel. Utóbbi ugyancsak rengeteg érdekességet kínál, ám mivel e korban Zala megye nagy része alapvetően gyepűként szolgált, az innen származó leletanyag szerény.

Nem úgy a 9. századi...

– A Karoling-kori anyag két nagy részre osztható – indulunk el a tárlók között Szőke Béla Miklóssal. – Az első szakasz az avar kor végét és a Karoling-kor elejét mutatja be, s mindazt a változást, átalakulási folyamatot, ami a Dunántúlon lejátszódott. A kiállítás második felében Mosaburg – Zalavár példáján keresztül pedig azt, ahogy ez a folyamat kiteljesedett. A kezdetek bonyolultságát jól érzékelteti egy törzsfőnek a sírlelete, ami a felvidéki Blatnicán került elő: az előkelő halottal eltemetett lovon a két korszak lószerszám veretei együtt mutatkoznak. Látható, amint az avar kultúrára jellemző növényi ornamentikát kiegészítik a Karoling-kori tömörebb, geometrikus motívumok. A ló ösztökélésére bevetett mód is változott, míg az avar korban kengyelt, a Karoling időkben már sarkantyút alkalmaztak.

Aranyozott ezüst függőpár és gyűrűk a Mária-templom temetőjéből

Egy fiatal kislány sírjából került elő ez az ékszerkollekció

Mosaburg – Zalavár (Mocsárvár) életében 840-ben indult új fejezet, ekkor jelentek meg itt a Karolingok keleti terjeszkedése nyomán az első világi és egyházi létesítmények. A hittérítők munkáját elősegítve legkorábban a Keresztelő Szent János-templom épült meg, egy faoszlopokon álló csarnoktemplom, amit a laikus inkább nézne pajtának, mint szent helynek. Mellette nagy gondossággal emelt, bazalttömbökkel bélelt mély kút állt, amely a kereszteléshez szolgáltathatta a szentelt vizet. Időben a 26x12 méteres Mária-templom követte ezt (850), amit az Árpád-korban újjáépítettek, monostorrá bővült, majd a török kor kezdetén végvárrá építettek át.

Színes ablaküveg-töredékek a Hadrianus-zarándoktemplomból

Összeillő ajtószárkő darabok

A legjelentősebb építmény azonban a Liupram salzburgi érsek által 855 körül építtetett Hadrianus zarándoktemplom. A Vársziget mértani középpontjában emelték, nyitott udvarú kolostorral, harangtoronnyal. Ez volt a birodalom keleti határterületének legnagyobb temploma.

– A háromhajós bazilika legjellegzetesebb része a szentélyen kívül lemélyített folyosókripta, amelyet azért hoztak létre, hogy a csodás gyógyulásban, és sorsuk jobbra fordulásában reménykedő hívők minél közelebb kerülhessenek az oltár alá eltemetett Hadrianus mártírhoz – részletezi Szőke Béla Miklós professzor. – Két további, Karoling-kori templom ismert még a környéken, a Récéskút szigeten emelt háromhajós kőbazilika, valamint a Zalaszabar – Borjúállás sziget négyszögletes, talpgerendákra épített csarnoktemploma. Mindkettő egy-egy nemesi udvarházban épült, utóbbi körül nem kevesebb, mint 805 sírt tárt fel a '80-as évek elején Prof. dr. Müller Róbert. Ezek unikális leleteit is most láthatók először.

A 70 centiméter átmérőjű harang öntőformája

Hogy fogalmat alkothassunk a fenti építményekről, a kiállításban makettek és 3D-s animációk láthatók. A leletek pedig sejtetni engedik, milyen pompát képviselt a Hadrianus templom és annak városias környéke.

– Európai viszonylatban is ritkaságnak számítanak a templom festett üvegablakai, amelyek az elsők közé tartoznak e műfajban – folytatja a régész. – Változatos színvilágú (tengerkék, smaragdzöld, olajzöld, barnás lila) ólomkeretű lapocskákból álló üvegtáblák díszítettek több ablaknyílást, s némelyiken festett szent figurák és feliratok is szerepeltek. A folyosókripta melletti műhelyben készültek, egy bizánci technikával, ám nyugati nyersanyagból dolgozó mester keze nyomán.

Kiemelkedik a leletek sorából az az arany ékszerkollekció is – lemezgomb-pár, korongfibula, függőpár és két fátyoltű –, ami egy 6-10 éves lányka kriptájából került elő a templom tövében. Ugyancsak érdekes lelet a három összeillő darabból álló ajtószárkő, amit márványszerű, kemény mészkőből faragtak, s az Itáliában is kedvelt fonatkör mintával díszítettek. Oldallapján egy 11. században odavésett latin nyelvű felirat olvasható: „Aki keres, az talál, aki zörget, annak megnyittatik.”

– Ez nekünk, régészeknek is nagyon tetsző igazság – mondja derűsen dr. Ritoók Ágnes, aki a díszes tömbök fellelésének kalandos történetébe is beavat – A Vársziget fennkölt építményei az idők múltával sajnos a környékbeli építkezések „kőbányáivá” váltak. A mi faragványaink közül kettő például a zalaapáti ispáni lak pincéjének lépcsőjébe lett beépítve. Onnan bontották ki még a 19. században, s került a keszthelyi múzeumba, majd pedig ide.

A templomokon túl még több fa palota nyomait rejti a sziget, amelyek egyebek közt a salzburgi érsek és kísérete lakóhelyéül szolgáltak.

– Ez is mutatja, hogy milyen színvonalú arisztokrata réteg lakhatta a környéket a virágzás éveiben – szövi tovább a sziget történetét Szőke Béla Miklós. – Mosaburg a 880-as évek vége felé ért fejlődése csúcsára, amikor Arnolf keleti frank király itt építette ki pannóniai székhelyét. Többször állított ki oklevelet, s a legutolsóban (890) már királyi városnak nevezte.

Mosaburg fénykorában egész Pannónia központjának tekinthető, beleértve a mai Dunántúl és Burgenland területét, délre pedig a Ptujig terjedő vidékeket. A paloták mellett a kézműves mesterek, műhelyek sokszínűsége is a térség fejlett kultúráját bizonyítja. Itt öntötték ki például a Karoling-kor eddig ismert legnagyobb – mintegy 70 centiméteres átmérőjű – harangját. Ugyancsak beszédesek a díszkerámia leletek, szép vonalú korongozott parázsborítót, melegen tartó edényt, madárfej alakú edényfogókat láthatunk. Az ékszerkészítést, a szövést és az agancsfaragást is magas színvonalon művelték, az utóbbihoz nem is kellett messzire menni alapanyagért, hiszen gazdag állatvilág élt a környéken. Külön tárlóban láthatjuk az őstulok, medve, hiúz, szarvas, továbbá a háziasított sertés és marha csontokat, amelyek arra utalnak, hogy már tenyésztéssel is foglalkoztak. A jó körülmények jele, hogy minden állatfajból hatalmas példányok maradványai bukkantak elő.

A következő tárlóban igen izgalmas lelet: emberi csigolyába fúródott magyar nyílhegy... Megérkeznek ugyanis honfoglaló eleink, ez azonban már egy újabb fejezet a történelemben.