Kultúra

2013.04.17. 08:13

Rügyfakadás, tavaszünnep Gyenesdiáson

Gyenesdiás - A Forrásvíz Természetbarát Egyesület a tornapálya rendbetételére fordítja az idei Rügyfakadás-Tavaszünnep bevételét.

Sámel József

Jubilál a civil szervezet programja, idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a tavaszünnepet, mely a hagyományokhoz hűen ezúttal is változatos lesz. Szombaton 10.30 órakor a III. Szegedi Honvéd Zászlóalj és a Gyenesdiási Huszárbandérium, valamint a Boombatucada zenekar felvonulásával kezdődik a rendezvény, melyet a honvédek és huszárok csatajelenetei követnek. A nyitónapot növénytani séta, s a szabadtéri programok zárják a Nagymezőn. Vasárnap 8 órától főzőverseny, íjász- és tűzoltóbemutató, kulturális egyesületek fellépése, a katonák fegyverzeti parádéja, a Zalaapáti Harmonikások koncertje, illetve a Gyenes Táncegyüttes műsora szórakoztatja a közönséget, mely a régi korok konyhájába is betekinthet.  Kihirdetik a Föld-napi vetélkedő eredményét, majd ismét megrendezik a közkedvelt Nagymező bajnoka kődobó- és sodrófahajító versenyt. A látogatók mindemellett számos természetvédelmi és egyéb bemutatón vehetnek részt.

Sebesültmentés. A tavalyi történelmi játék egyik vidám pillanata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!