Csak úgy falják Balázs Ágnes könyveit

Tanult a Brüsszeli Szabadegyetemen, előbb az ELTE-n szerzett diplomát, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Játszott színpadon, tévéjátékban, vezetett tévéműsort.
- Gyermekként is sok minden érdekelt, sok mindent kipróbáltam, aztán kamaszként  rájöttem, hogy színésznő szeretnék lenni. Ezt nem mertem bevallani a szüleimnek, de magamnak sem, így a bölcsészetet választottam. Érdekelt az irodalom, de dédelgettem azt  a vágyat, hogy egyszer  a színművészetivel is megpróbálkozom -  mesélte Balázs Ágnes, aki a Deák Ferenc Megyei Könyvtár meghívására járt Zalában. - Amikor összeszedtem a bátorságom, belevágtam: másodszorra vettek fel és ezzel elindult a színészi pályám.

 A Nemzeti Színházban kezdett, kapott feladatot tévéjátékban, várta a szinkron. Miért választotta végül az írást?
- Szerettem, szeretem  a színházat, de úgy éreztem, "mocorog bennem" még valami: írtam egy zenés játékot Andersen, avagy a mesék meséje címmel. Ráébredtem, hogy van egy másik, izgalmas utam. Regényem, forgatókönyvem nyert pályázaton, ez szakmai megerősítést jelentett, de a legfontosabbak a gyerekektől kapott visszajelzések voltak. A Lufi-sorozat első része már a negyedik kiadást érte meg, tehát olvassák a könyveimet. Szívből csinálom és szükség is van rá: ha ez a kettő találkozik, úgy érezheti az ember, hogy a helyén van.
Az említett zenés játékhoz a dalszövegeket és zenét is Balázs Ágnes írta, mint említette, a muzsika  is mindig foglalkoztatta. Sokáig zongorázott, fagottozott, gitározott, tehát afféle zenebohóc volt.

Gyermekei is fogékonyak a művészetre.
- Fiam 21 éves, felvették a színművészeti egyetemre, lányom 15 éves, ő még olvasóm. Úgy indul az iskolába, hogy azt mondja: "anya, írjál!". Amikor  hazaér, fel kell olvasni, amit papírra vetettem. Érdekes és hasznos egyébként felolvasni, mert akkor érzi az ember,  helyükön vannak-e a mondatok, a párbeszédek, jól lehet-e mondani a szöveget.
 Várják színházi feladatok a közeljövőben?
- Éveken keresztül úgy teltek a napjaim, hogy mentem a szinkronba, a színházba és éjszaka írtam. Ez egy bizonyos korig megy, aztán eljön a pillanat, amikor dönteni kell. Nem egyszerű egy ilyen váltás, sokat vívódtam, de végül is mélyen meg voltam róla győződve, hogy jól teszem, amit teszek és ezt minden vissza is igazolta. Ha az ember ír, nem lehet ide-oda rohangálni. A napokban jelenik meg egy óvodásoknak szóló sorozat első része, a Borka és Hajcihő, elkészült a Lufi-sorozat nyolcadik, befejező része Lufi és a párizsi randevú címmel. Az írás mellett tanítok - 8 évestől a 22 évesig vannak csoportjaim -, ez is hasznos, a drámajáték segítségével rengeteg mindent át lehet adni. Jelenleg így van jelen az életemben a színház.