Kultúra

2011.11.22. 06:00

Adventi varázslat: az Énekmondó együttes vasárnap lép fel

Az Énekmondó együttes – mely idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját – ebben az esztendőben is várja a közönséget hagyományos, Advent varázsa című koncertjére Zalaegerszegen.

Péter Gyöngyi

Kevés békés, szívet melengető pillanat jut az embernek mostanság, az amúgyis őrült, stresszes hétköznapok karácsony közeledtével egyre zaklatottabbá válnak, a többség üzletről üzletre rohangál ajándékok után kutatva. Az Énekmondó együttes fontos üzenettel a tarsolyában áll nagyközönség elé minden évben.


– Az advent varázsát mindenki kívül keresi, pedig az belül van. Ehhez egy utazásra hívjuk a közönséget – összegzett Kelemen Béla, az Énekmondó Együttes tagja, aki társaival, Kaszás Bernadettel, Major Erzsébettel, Farkas Gáborral és Kelemen Gyulával már javában készül a vasárnapi hagyományos összejövetelre, melyet egyébként 2001-ben tartottak meg első alkalommal. A rendezvénynek idén a Díszterem ad otthont vasárnap, 15 órától a legifjabbaknak szól a muzsika Csodazenekar címmel, a vendég Kovács Kata lesz. Az ünnepi koncert 18 órakor kezdődik: a 35 éves zenekar megannyi megzenésített vers közül válogathat a műsorra, de más egyéb is tarkítja a kínálatot.

– Fellépnek majd a Vers- elő versmondó verseny szereplői, minden kollégiumot egy fiatal képvisel. A Mennyei pillanat című fotókiállítás eredményhirdetését is ekkor tartjuk a Családi Intézettel közösen – mondta tájékoztatásképpen Kelemen Gyula, a formáció vezetője. – A versek éneklését követően a záróblokkban egy újabb színt mutatunk, fúziós zenével, gyógyító muzsikával állunk ki, ennek a műsorelemnek egyébként szintén része lesz néhány megzenésített költemény...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!