Bili a pottyantósból

Az értékes tárgyak a keszthelyi vár mellékhelyiségének aknájából bukkantak felszínre, s immár a Zala Megyei Múzeumi Igazgatóság ásatási bázisának restaurátor műhelyeiben csinosodnak.

De miként is kerülhettek ily méltatlan helyre, az emésztőgödörbe az 1600-as évek „modern” kerámiakultúráját és női piperéjét tükröző tárgyak?

- Az eredetileg kolostorként szolgáló épületegyüttest a török közeledtére a környék urai, a Gersei Pethők végvárrá alakították át, ahova be is költöztek - avat be dr. Vándor László régész, a feltárások vezetője. - A 17 század végén azonban távozott a család, s a visszatérő szerzetesek vélhetőleg oly módon szabadultak meg a világi életmódot szimbolizáló hívságoktól, hogy egyszerűen kidobták őket. Ennek köszönhetően a leletegyüttes egységes, ugyanazon időszakot reprezentálja. Az emésztőgödör a vár hölgyek által lakott szárnyához kapcsolódott, az edények az akkori főúri életmódot reprezentálják, s számos unikális darab akad köztük.

A kollekcióban külföldi importáru, továbbá a környéken készült portéka egyaránt akad. Utóbbiakat nagy valószínűséggel a vár előtti vásártéren áruikat kínáló fazekasoktól vásárolták.

A külföldről behozott edények között különösen izgalmasak a majolikák. E díszkerámia volt a kor porcelánja, minden gazdagabb család ünnepi asztalán helye volt. A majolika magyarországi felvirágzása a 16- 17. századhoz köthető, nevét Mallorca szigetéről kapta, ott volt ugyanis e termék központi elosztó helye. Az ónmázas, finom kerámiaáru színeiben emlékeztet a habánra, ám annál élénkebb árnyalatokat használ, motívumkincse pedig kötetlenebb, néha szinte groteszkbe hajló.

Láthatunk például a leletek között egy olyan boroskancsót is, amit méla ökörfej díszít, talán utalásként arra, hogy ökör iszik magában...

Kis csőrös fűszerolaj- vagy ecetkiöntő kőedényke, 1625-ös dátummal ellátott sótartó, söröskorsó, leveses, főzelékes fazekak, húsos tálak, lábasok sora kínálkozik a szemünk elé a leleteket felvonultató asztalon. És még egy tárgy, ami akkoriban újdonságnak számított, ám a mai napig használatos...

- Gyerekbili... - mutatja a régész a kék virágocskákkal ékes, széles karimájú alkalmatosságot.

A főúri életmód tanúi a gazdagon díszített olajzöld kályhaszemek is, a késő reneszánsz és a kora barokk stílusjegyeit mutatva. Akad közöttük emberfejet ábrázoló, medalionos, de a Habsburg kétfejű sast domborító egyaránt. E cserépkályhákat fával fűtötték, mégpedig amódon, hogy a melengető cserépfelület az urak szobájában csillapította a zimankót, míg az éhes kályhaszáj a folyosóra nézett. Így a cselédség anélkül is táplálni tudta a tüzet, hogy zavarná a felsőbb köröket, továbbá a fahulladék és a hamu sem az úri körletet szennyezte.

A szakember megítélése szerint a keszthelyi főtér több mint ötven darabból álló ajándéka a legjelentősebb török kori kerámialelet a bajcsai feltárások óta.

A leletek közt akad néhány kellék a hölgyek piperepolcáról is, fésűtöredék, továbbá csonttű, amely a fejbőr viszketését volt hivatott csökkenteni tetűjárás idején.  

További képek itt!

Keszthelyen mutatják be először
A kerámiák tudományos szempontú feldolgozása még a kezdeteknél tart, sok további érdekességre derülhet fény az alaposabb kutakodás során. A restaurátor hölgyek – Ferencz Evelin, Lahocsinszky Viktória és Polcza Mónika – több mint egy hónapja dolgoznak a több mint félszáz leleten a nemrégiben az ÁNTSZ épületébe költözött régészeti bázison. Ha elkészülnek a reparálással – talán még késő őszezel sor kerülhet erre – Keszthelyen kiállítás nyílik a kollekcióból.