Kultúra

2011.05.23. 18:30

Zalai kórus Liszt Ferenc szülőfalujában

Liszt Ferenc (1811–1986) szülőházánál, a burgenlandi Raidingben (Doborján) koszorúzott vasárnap a megyeszékhelyi Liszt Ferenc Gyermekkórus mintegy félszáz tagja. Persze a fellépés sem maradt el.

Magyar Hajnalka


A látogatásra a 19. század legnagyobb romantikus zeneszerzője születésének 200. évfordulója, s az e dátum köré fonódó Liszt-év szolgáltatott apropót. Mint Kövécs Edit karnagytól, a Liszt-iskola számos elismerést kiérdemelt kórusának vezetőjétől megtudtuk, a szereplés mellett az is hatalmas élmény volt számukra, hogy láthatták, a település méltó módon tiszteleg Liszt emléke előtt.

- A falu elején óriás-zongora áll, s ha lenyomunk egy billentyűt megszólal a Lisztrapszódia, de ezen a településen a szökőkútból is zene árad - ad ízelítőt élményeikből Kövécs Edit. – A gyerekeket megdöbbentette, hogy ez az ünnepelt művész milyen egyszerű házban látta meg a napvilágot, ahol szinte lehajtott fejjel kell belépni az alacsony ajtón. A ház amúgy nagyon szép, tele emlékkel, s magyarul is olvashatók a feliratok.

A kórustalálkozónak az emlékház melletti koncertpalota adott otthont. A méretében és akusztikájában egyaránt a MÜPÁ-val vetekedő épületben négy osztrák felnőtt kórus lépett még színre a telt házas nézőtér előtt.

- A végén az öt kórus együtt énekelte németül a helyi „barátság dalt”, ami Burgenlandban az Örömóda megfelelője. Fantasztikus volt... - lelkesedik.

 

A zalai gyerekek amúgy Liszt Weimari népdal című művével indították dalcsokrukat, amit ováció fogadott. A továbbiakban Kodály, M. Haydn és Vajda József műveit szólaltatták meg.

- Nagyon jóleső volt hallani a dicsérő szavakat a honi kóruskultúráról és a gyerekek tehetségéről, több idős ember tört magyarsággal gratulált a produkciónkhoz...

A Liszt-iskola már eddig is több rendezvénnyel tisztelgett névadója születési bicentenáriuma előtt (könyvtáravató, műveltségi vetélkedő), s a sor folytatódik. Mint Winklerné Fehér Lívia igazgatótól megtudjuk, őszre Liszt-napokat terveznek neves zeneértők meghívásával, s az emlékév programjából kiadványt is szeretnének megjelentetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!