Kultúra

2011.05.08. 14:13

Göcsej Filmszemle Zalaegerszegen

Pénteken és szombaton ötvenkilenc filmet láthattak az érdeklődők a ZTV stúdiójában a VII. Göcsej Filmszemlén, melynek díjkiosztására szombaton délután került sor.

zaol.hu

A filmesek munkáit felvonultató szemle díjkiosztó ünnepségén négy kategóriában tizenegy filmet, illetve alkotóikat díjazta a zsűri.

- Az idei szemle eredményei közül a játékfilmes kategóriát emelném ki, amelynek nevezői nagyon komolyan vették a részvételt. Hat-nyolc hosszú, dramaturgiailag jól felépített, színészekkel, cselekménysorral magas színvonalon megvalósított alkotást láttunk, amelyek többnyire veretes irodalmi alapanyagból készültek. Mindez újdonság volt a korábbiakhoz képest. A dokumentumfilmek sorában a második világháborútól az elmúlt egy évben történt hazai eseményekig mindazt feldolgoztak, ami a magyar társadalmat foglalkoztatja, és erős szál volt a filmetűd kategória is - adott rövid összefoglalót Halmy György filmrendező, a zsűri elnöke.

Természetfilm kategóriában nem adott ki első helyezést a zsűri, a filmszemle első díjait Szalai Annamária, az NMHH elnöke adta át a nyerteseknek.

A zsűri  - Halmy György filmrendező, Dr. Havasi János a MTV közéleti főszerkesztője, dr. Murai András a NYME SEK Kommunikációs és Médiatudományi Tanszékének vezetője - az alábbi filmeket javasolta elismerésre:

Természetfilm kategória:
1. A zsűri nem osztott ki első díjat
2. Kotnyek István (Kamera 67) Keleti window
3. Gedeon Tamás: Czárán Gyula útjain
Különdíj: Édenkert

Dokumentumfilm kategória:
1. Rácz-Maronka Etelka – Hübsch Éva: Névtelenek, Kaboli történet
2. Csubrilo Zoltán: Sok mindent ki kő bírni
3. T.Nagy Imre (Bódva-Völgyi Stúdió): Ahonnan elindultam (Koncsol László portré)

Különdíj:
Fehér Dorottya: Ingovány,
Czikora Zsolt-Koppándi János Üvegálom,
Víg Dániel Bolyai Filmműhely: Az utolsó vashajlítók + Délibáb,
Nagy Krisztina: Vasba öntött történelem

Kisjátékfim kategória:
1. Orbán Zoltán-Orbán Koppány: Végső kérdés
2. Körtési Béla-Katona Szabolcs: Héjanász a hepehupán
3. Szkok István: Ínyenc

Különdíj:
Pápa Városi Televízió: A napfénybe fürdő kastély
Papp Barnabás: Ásó, kapa

Filmetűd kategória:
1. Fábián Gábor: Angyali
2. Körtési András: Rembrandt és én: önarckép
3. Rozmán László: Anya

Különdíj:
Systron Digital Pictures - Delta Triangle Pictures (Salgótarjáni Mozgókép Egyesület): Excavator,
Berec Alexandra Bolyai Filmműhely: Happy End,
Horváth Mátyás (Kölcsey Ferenc Gimnázium): B-Factory

Forrás és további részletek a ZTV honlapján – klikk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!